részletes keresés

Milyen gépet vegyünk PUBG-hez?

Frissítve: 2018-06-22 01:01:02
Létrehozva: 2018-06-17 06:57:45

Áttekintés Ebben a tesztben napjaink egyik legnépszerűbb játéka, a PlayerUnknown’s Battlegrounds, röviden PUBG lesz a főszereplő. Bár nem hiszem, hogy lenne olyan, aki ne ismerné,...


Áttekintés


Ebben a tesztben napjaink egyik legnépszerűbb játéka, a PlayerUnknown’s Battlegrounds, röviden PUBG lesz a főszereplő. Bár nem hiszem, hogy lenne olyan, aki ne ismerné, pár szóban összefoglalnám a lényeget. Adott egy hatalmas terület, ahova egy repülőből ledobnak száz embert. Senkinél sincs semmilyen eszköz, de a területen elszórt épületekben találhatunk különféle felszerelési tárgyakat és fegyvereket. A cél ugyanaz, mint a Hunger Games vagy épp a Hegylakó című filmekben: csak egy maradhat. A végére a 100 játékosból az nyer, aki egyedül életben marad. A terület nagyságából adódóan egy-egy csata talán hónapokig is elhúzódna, hiszen egyszerű elrejtőzni. Ezt a készítők azzal oldották meg, hogy a rendelkezésre álló játéktér folyamatosan szűkül és aki kívül reked a zónán az bizony belehal. Így aztán előbb-utóbb egy kis területre szorul minden túlélő, ahol próbára teheti az addig összeszedett felszerelését, fegyvereit.


pubg teszt 01


Tesztkörnyezet


Mint minden multipalyer játék, a PUBG is jobban terheli valamivel a gépünket, mint egy egyjátékos környezet. Lássuk, milyen gépet érdemes összeraknia annak, aki ezzel vagy hasonló játékokkal szeretne játszani.


A Laptopszalon játékos gépeinek kínálatát ezen a linken nézhetitek meg:

BFG GAMER PC konfigok


Az egyes komponenseket külön a következő linkeken találjátok:

Nvidia Geforce 1030 2GB

Nvidia Geforce GTX 1050 2GB

Nvidia Geforce GTX 1050TI 4GB

Nvidia Geforce GTX 1060 3GB

Nvidia Geforce GTX 1060 6GB

Nvidia Geforce GTX 1070 8GB

Nvidia Geforce GTX 1080 8GB

Intel® Core™ i3 Processzor-8100

Intel® Core™ i5 Processzor-8400

Intel® Core™ i7 Processzor-8700


A PUBG-t háromféle beállítással teszteltük, a legalacsonyabb, a közepes és a maximális részletesség mellett futottak a tesztek. Az összehasonlító videókban kártyánként látható a közepes és a magas részletességű beállítások teszteredményei (Geforce 1030-nál az alacsony és a közepes). A táblázatok teljesítmény és ár adatainál a processzorok esetén az I3-8100-at tekintettük alapnak (100%), a videókártyáknál pedig az Nvidia Geforce GTX 1060 3GB-ot.


A táblázatok színkódjai az FPS tartományokat jelölik. Pirossal láthatóak a játszhatatlan (30 FPS alatti) értékek, sárgával a kompromisszumos, 30-60 FPS közötti értékek, világoszöld a játszható (60-120 FPS) érték és zöld színű a speciális, profi játékos igényeknek is megfelelő 120 FPS feletti érték.

pubg teszt 02


Eredmények VERY LOW részletességnél


Ez az a beállítás, ahol legjobban érvényesül a CPU ereje, főleg erősebb videokártyák esetén. De ha megnézzük az eredményeket, azt látjuk, hogy 10% alatt maradnak az eltérések, még a legerősebb I7 és a leggyengébb i3-k Processzorözött is. A processzorok árát összevetve látható, hogy mindössze 6%-ot nyerünk egy I7-es CPU-val, miközben ára 2,7-szerese az I3 árának.




























































































VERY LOW (FPS)
  I3-8100 I5-8400 I7-8700 Teljesítmény Ár
Gef. 1030 20 20 19 16% 33%
GTX 1050 91 84 82 70% 53%
GTX 1050Ti 96 93 93 76% 80%
GTX 1060 3GB 112 122 135 100% 100%
GTX 1060 6GB 129 136 142 110% 120%
GTX 1070 129 133 138 108% 187%
GTX 1080 134 139 143 113% 240%
Teljesítmény 100% 102% 106%    
Ár 100% 152% 273%  

Eredmények MEDIUM részletességnél


Közepes beállításokon a CPU-k közötti különbségek tovább csökkennek.




























































































MEDIUM (FPS)
  I3-8100 I5-8400 I7-8700 Teljesítmény Ár
Gef. 1030 14 14 13 14% 33%
GTX 1050 63 58 58 60% 53%
GTX 1050Ti 64 66 68 66% 80%
GTX 1060 3GB 97 97 105 100% 100%
GTX 1060 6GB 103 109 109 107% 120%
GTX 1070 124 127 130 127% 187%
GTX 1080 124 138 144 136% 240%
Teljesítmény 100% 103% 106%    
Ár 100% 152% 273%  

Eredmények ULTRA részletességnél


Legmagasabb beállításoknál szinte teljesen eltűnnek a CPU-k közötti különbségek. A PUBG sem viselkedik másként, mint a korábban tesztelt játékok. Ha megvan a 4 fizikai mag, akkor a több magból és a többszálas feldolgozásból már nem tud FPS-t nyerni. Az órajel valamennyit emel az FPS-en, de ez szinte elhanyagolható különbség.




























































































ULTRA (FPS)
  I3-8100 I5-8400 I7-8700 Teljesítmény Ár
Gef. 1030 10 10 10 15% 33%
GTX 1050 38 38 41 59% 53%
GTX 1050Ti 43 44 45 67% 80%
GTX 1060 3GB 67 63 67 100% 100%
GTX 1060 6GB 60 67 69 99% 120%
GTX 1070 101 91 100 148% 187%
GTX 1080 120 118 121 182% 240%
Teljesítmény 100% 98% 103%    
Ár 100% 152% 273%  

Minimum FPS értékek


Sajnos a minimum FPS mérése nem egy egzakt tudomány. A Windows a háttérben rengeteg mindent csinál és amikor épp elkér a játéktól egy kis CPU időt, akkor beeshet egy-egy FPS drop. A táblázatokon látszik, hogy van néhány anomália, amit nem indokol a kártyák vagy a processzorok közötti teljesítménykülönbség. Ennek ellenére közelítő értéknek megfelelnek, és levonható belőlük következtetés is. Ami nem más, mint az FPS értékeknél: a processzor ereje nem befolyásolja érdemben a minimum FPS-t. Látható, hogy az i7-eset Processzorén jobbak az értékek, de az eltérés maximum 10%-os, ami figyelembe véve az I3 és az i7-k Processzorözötti árkülönbséget, egyszerűen nem éri meg.
































































VERY LOW (minimum FPS)
VERY LOW I3-8100 I5-8400 I7-8700
Gef. 1030 15 16 18
GTX 1050 81 74 76
GTX 1050Ti 87 84 78
GTX 1060 3GB 86 96 130
GTX 1060 6GB 118 126 137
GTX 1070 110 81 108
GTX 1080 122 121 139
Teljesítmény 100% 97% 111%

 
































































MEDIUM (minimum FPS)
MEDIUM I3-8100 I5-8400 I7-8700
Gef. 1030 12 11 12
GTX 1050 55 53 53
GTX 1050Ti 59 58 58
GTX 1060 3GB 83 77 101
GTX 1060 6GB 98 103 103
GTX 1070 111 101 99
GTX 1080 113 125 141
Teljesítmény 100% 99% 107%

 
































































ULTRA (minimum FPS)
ULTRA I3-8100 I5-8400 I7-8700
Gef. 1030 8 8 8
GTX 1050 31 34 37
GTX 1050Ti 39 40 39
GTX 1060 3GB 58 57 65
GTX 1060 6GB 53 64 66
GTX 1070 89 76 89
GTX 1080 110 110 112
Teljesítmény 100% 100% 107%

Videós tesztek


A videókban kétféle részletességgel hasonlítjuk össze a processzorok teljesítményét. Az Nvidia Geforce 1030 esetén Very Low és Medium, a többi kártya esetén pedig Medium és Ultra beállításokkal történt a felvétel. A háromféle processzorral készült videók egymás mellett találhatók, a felirat segít eligazodni. Videórögzítés közben némi FPS csökkenés tapasztalható különösen magas FPS esetén. Ezért a Screen Scale beállítással is játszani kellett, hogy olyan FPS értékeket kapjunk a videókban, amilyeneket a tesztelés során mértünk. Ez normál esetben 95%-os beállítást jelent, az erősebb kártyáknál (1070, 1080) és alacsonyabb részletességnél 85 vagy akár 75%-ra is le kellett menni.



Összegzés


Korábban már teszteltük többféle játékkal a különböző CPU-VGA párosításokat és már ott is kiderült, hogy az Intel® I3-8100-as processzora egy nagyon jól sikerült darab. Az immár 4 magos I3-as turbó mód híján is magas órajele játékok alatt könnyedén felveszi a versenyt a nagyobb processzorokkal. Aki nem versenyszerűen játszik, annak tökéletesen elég még egy ilyen gépizzasztó játék esetén is, mint amilyen a PUBG.


Az I5-8400 hat magjával nem sok előnyt tud kovácsolni, sőt. Az alacsonyabb alapórajel miatt a turbó módból kiesve gyakran ugyanakkora vagy épp kevesebb FPS-t produkál az I3-nál.


Az I7-8700 izomból kellene, hogy maga alá gyűrje a többi versenytársat a brutális 4,6 GHz-es turbó órajelével és a 12 szálas feldolgozással, de a PUBG nem úgy néz ki, mint ami profitál a többszálú architektúrából. Az FPS többlet leginkább csak az órajelből adódik, abban pedig nincs olyan nagy eltérés, így az i7-sem Processzor tud 10%-nál jobban elrugaszkodni a többi CPU-tól.


A végszó itt sem lehet más, mint az előző processzor tesztnél: aki kizárólag játékra használja a gépet, annak nem éri meg I7-es CPU-ba fektetni, sokkal jobban jár, ha az árkülönbözetből erősebb VGA-t vesz. Aki viszont más processzorigényes feladatokat is végez a gépen (videóvágás, renderelés) és a játék másodlagos, annak természetesen megérheti az erősebb processzor felára. PUBG-hez mindenesetre inkább vegyünk I3-at erős VGA-val, mint I7-et gyengébbel.


pubg teszt 03



Így támogatja a FUJITSU az ENSZ fenntartható fejlődési céljait

Így támogatja a FUJITSU az ENSZ fenntartható fejlődési céljait

Komoly fejtörést okoz mostanában a világ vezetőinek és vezető vállalatinak a fenntartható fejlődés kérdése. Ugyanis valamilyen módon muszáj bővülni, de a föld erőforrásai...
Komoly fejtörést okoz mostanában a világ vezetőinek és vezető vállalatinak a fenntartható fejlődés kérdése. Ugyanis valamilyen módon...

A Motorola Moto G20 állítólag Unisoc processzorral és 4 GB RAM-mal érkezik

A Motorola Moto G20 állítólag Unisoc processzorral és 4 GB RAM-mal érkezik

Azt a hírt rebesgetik, hogy a Motorolánál új telefon van érkezőben, ez pedig nem más, mint a Moto G20. Úgy tűnik a gyártó szokatlan döntést hozott, ugyanis nem a Qualcomm...
Azt a hírt rebesgetik, hogy a Motorolánál új telefon van érkezőben, ez pedig nem más, mint a Moto G20. Úgy tűnik a gyártó szokatlan...

Hackerek, vigyázat! – Anti-cheat érkezett a PS5-höz

Hackerek, vigyázat! – Anti-cheat érkezett a PS5-höz

A Denuvo bejelentette, hogy népszerű népszerű Denuvo Anti-Cheat programja már a PlayStation 5-ön fut. Számos nagy játékcím már használja is a kiberbiztonsági programot –...
A Denuvo bejelentette, hogy népszerű népszerű Denuvo Anti-Cheat programja már a PlayStation 5-ön fut. Számos nagy játékcím már...