részletes keresés

Lenovo IdeaPad Y510p teszt

Frissítve: 2017-07-19 09:59:12
Létrehozva: 2013-07-04 06:59:11

Ezúttal a Lenovo legújabb játékos szörnyetege, az IdeaPad Y510p tette tiszteletét nálunk


2014.02.17 – Szervizfolyamat megváltozás: Visszaköltözött Magyarországra a Lenovo szervizhálózata: örülhetnek az IdeaPad tulajdonosok.


2014.01.05 – Hiánypótló írás: Játék notebookon: erősebb videokártyát vagy jobb processzort válasszunk?


Mint általában mindig, a Lenovo IdeaPad Y510p készüléket is a Laptopszalonnak köszönhetjük.


Bevezető


Játékos szemmel nézve a 2013-as év leginkább várt és ezzel párhuzamban legnagyobb szenzációja érkezett meg hozzánk, nevezetesen, a Lenovo IdeaPad Y510p. Az év elején, egészen pontosan Januárban fektettük tesztpadra elődjét, az IdeaPad Y500-at, mely akkor még úgy tűnt jogosan kapja meg a „legnagyobb szenzáció” titulust, azonban a Lenovo jelenlegi húzásának köszönhetően módosítanunk kell ezt hiszen az ifjú titán elorozta az idei év babérkoszorúját.







































































Termék megnevezése Lenovo IdeaPad Y510p
Processzor Intel® Core™ i7 Processzor – 4700MQ – 2,4/3,4 GHz (Haswell)
Lapkészlet Intel® Lynx Point HM86
Memória Ramaxel RMT 2x 4096MB DDR3 – 1600MHz
Kijelző 15.6″ HD (1920×1080) Antiglare / matt
Grafika Intel® HD Graphics HD4600 + Nvidia GeForce GT750M SLI
Merevlemez Seagate Momentus 1000GB HDD / 5400 rpm
Optikai meghajtó Opcionális (ultrabay)
Protok és csatlakozók 2 db USB 3.0, 1 db USB 2.0 (töltős), HDMI, D-sub, audio ki/és bemenet, SD kártyaolvasó, ulrabay, LAN
Egyéb WiFi b/g/n, Bluetooth 4.0, Webkamera High Sense 720p
Akkumulátor kapacitása 62 Wh Lithium-Ion, 6 cellás (10,8V 5800mAh)
Méret 385 x 255 x 35,7 mm
Tömeg 2,7 kg
Operációs rendszer Windows 8
Fogyasztói ár (2013.07.) Operációs rendszer nélküli verzió: 299.900Ft
Garancia 36 hónap el- és visszaszállításos Lenovo garancia

 


Anyaghasználat


A külcsínt elnézve bizony hatalmas változásokat nem kell elkönyvelnünk az előd Y500-hez képest: szál-csiszolt alumínium fedlap, műanyag alj. Amint kinyitjuk láthatóvá válik egy változtatás, nevezetesen a matt borítású kijelzőpanel. Ettől a ténytől eltekintve, az Y510p és az Y500 teljesen azonosnak mondhatóak. A markánsabb változtatásokhoz mélyebben kell kutakodnunk, de erről majd később.


Lenovo IdeaPad Y510p teszt Lenovo IdeaPad Y510p teszt


Lenovo IdeaPad Y510p teszt


Az ismerős dizájn követve a piros-fekete színekben pompázó billentyűzet szigetes kialakítást kapott, ezt a „billentyűzet-szigetet” pedig a már fedlapról ismerős szál-csiszolt alumínium öleli körbe. Elnézve a jobb- és bal felső sarokba megpillanthatjuk az audio élményt biztosító JBL hangszórókat.


Csatlakozók


Baloldal: One key recovery gomb (egy gombnyomással újra tudjuk telepíteni számítógépünket), hő kivezető nyílás, D-Sub, LAN, HDMI, 2x USB 3.0


Lenovo IdeaPad Y510p teszt


Jobboldal: Audio ki és bemenet, 1x USB 2.0 töltős (a készülék bekapcsolása nélkül tölthetjük USB-s eszközeinket), másodlagos videokártya hő kivezető nyílása, kensington zár


Lenovo IdeaPad Y510p teszt


Szemből: Működést jelző ledek, 4 az 1-ben SD kártyaolvasó


Lenovo IdeaPad Y510p teszt


Hátulról: Zsanérok, akkumulátor


Lenovo IdeaPad Y510p teszt


Alulról: Akkumulltár, szellőzőrács


Lenovo IdeaPad Y510p teszt


 


Bővíthetőség, másodlagos VGA, új NGFF SSD, 3G támogatás (?)


Korábbi tesztjeink tapasztalataiból táplálkozva azt kell mondjuk, ha van bármi is amiben a Fujitsu készülékek verik a Lenovo által gyártottakat, az a könnyű szerelhetőség. Míg előbbit könnyedén szétkaphatjuk akár otthon is, a Lenovo Y510p esetében nem kifejezetten javasoljuk ezt a műveletet. Ahhoz, hogy az Y510p-t szétszedhessük meg kell fordítanunk és alulról először leszedni a másodlagos VGA-t, majd csak ezt követően nyúlhatunk ahhoz a kilenc darab csavarhoz melynek eltávolítását követően óvatosan le tudjuk feszegetni a hátlapot. Sajnos nem véletlen hangsúlyoztam, hogy óvatosan kell mindezt végrehajtani, mert a hátlapot tartó műanyag patentok könnyedén eltörhetnek (ettől persze még nem fog összedőlni a világ, véleményem szerint vannak felesleges patentok – csak az okozhat problémát, ha szerencsétlenségünkre olyat törünk el mely funkcióval is bír, ekkor a legrosszabb esetben kissé szellősebbé fog válni a noteszgép). Ezen okokból kifolyólag javallott, hogy bizonyított szakszervizre (mint a Laptopszalon) bízzuk a bővítést, szerelést.


Lenovo IdeaPad Y510p teszt


Az IdeaPad Y510p egyik legnagyobb fegyverténye, hogy a jelenlegi piacon szinte az egyetlen megfizethető áron kapható SLI technológiát alkalmazó noteszgép. A fegyvertény muníciója pedig a két darab Nvidia GeForce GT750M grafikus kártya (melyből az egyiket – ha úri kedvünk úgy tartja – akár el is távolíthatunk).


Lenovo IdeaPad Y510p teszt Lenovo IdeaPad Y510p teszt


Lenovo IdeaPad Y510p teszt Lenovo IdeaPad Y510p teszt


Régebbi olvasóinknak nem jelenthet újdonságot, ha azt a tényt hangsúlyozzuk miszerint noteszgépünk gyorsaságáért ma már nem kifejezetten a processzor a felelős, hanem inkább a háttértár. Itt pedig igazi változást akkor érhetünk el, hogy ha a jól bevált HDD-t SDD-re cseréljük le (ezzel gyakorlatilag ötszörös sebesség növekedést is elérhetünk). Szerencsére az IdeaPad Y510p esetében még csak cserélnünk sem kell, hiszen adva van az SSD helye külön a HDD mellett, a Lenovo ezzel az újítással pedig lényegében az mSata-ról átállt az NGFF (next generation form-factor) szabványra.


Lenovo IdeaPad Y510p teszt


Mi is az NGFF?


2012-ben merült fel első ízben az Intel® részéről, hogy új SSD formátumra van szükség. Ezt az igényt az táplálta, hogy egy noteszgép ha az ultrabook jelzőt magára szeretné aggatni, meg kell feleljen több méretben kritériumnak is (szélesség max: 22 mm, hosszúság max: 110 mm, vastagság max: 3, 85 mm). Az így megjelent helyhiány okozta gondok orvoslását célozta meg az NGFF és ezzel kéz a kézben járhat a következő kérdés: mégis mi értelme van az NGFF alkalmazásának, egy olyan méretű játékos noteszgép esetében, mint az IdeaPad Y510p?


Az árcímkéket megnézve hamar leszűrhetjük, hogy az SSD a HDD-hez viszonyítva egészen drágának mondható. Az IdeaPad Y510p-ben alkalmazott hibrid megoldással „és/vagy” opcióban használhatjuk az előbb említett két háttértárat. Ennek a kézenfekvő előnye, hogy egyszerre tudjuk kihasználni az SSD adta sebességet és a HDD adta hatalmas tárhelyet. Amennyiben számokban beszélünk: az mSata 6 Gbps-os sebessége akár 32 Gbps-ra is változhat az NGFF szabványt alkalmazva. További tény, hogy az mSata foglalatba illeszkedő SSD-k fizikai kiterjedése erősen korlátolt így a felhasználható NAND chipek száma is szűkebb határok közé szorul. Ezzel szemben az NGFF esetében a nyomtatott áramköri lap mindkét oldalára is kerülhet NAND chip, ezzel a jövőben olcsóbbá és nagyobb tárkapacitású kisméretű SSD-k gyártása is lehetséges.


Jelenleg ilyen új, M.2 formátumú SSD-k nem kaphatóak, viszont jó hír, hogy a Samsung előállt egy M.2 foglalatba illeszthető XP941 jelzésű PCIe SSD családdal aminek a szekvenciális írási műveleti sebessége eléri az 1400 MB/s-t, ami pont kétszerese az mSata 6 Gbps-os interfésznek. Legjobb tudomásunk szerint a Samsung moduljai sorozatgyártásban vannak, így talán már nyár végén vagy ősz elején forgalomba kerülhetnek az első M.2-es SSD-k.


Fontos megjegyezni, hogy a sajtóban egyféle foglalatot reklámoztak be, azonban kettő is létezik, estünkben pedig az Y510p-be pont az a foglalat került, amit a sajtó nem harangozott be, ennek köszönhetően izzadtságos munka volt mire kiderítettem, hogy Socket 2-es foglalatról van szó.


Lenovo IdeaPad Y510p teszt


Forrás: http://www.pcisig.com


3G modem támogatás?


A képről kiderül még az is, hogy a Socket 2-es foglalt támogatja WWAN modult, ami tulajdonképpen kompatibilis a 3G/LTE kártyákkal ezzel elérhetővé téve a mobilinternet lehetőségét. Mivel se gyakorlati, se pedig elméleti információt nem találtunk ezen a forráson kívül, maradjunk abban, hogy maga a 3G/LTE kártyák támogatása – és most jön a kulcsszó –, talán lehetséges.


Szerviz és garancia


Mint Fujitsu tesztjeinknél, itt is egy kis történelemmel kezdünk.


Lenovo IdeaPad fronton a 2012. év tartogatott azért pár meglepetést, ugyanis a gyártó költségcsökkentés címén a Kelet és Közép – európai szervizszolgáltatásokat központosította egy szinte kimondhatatlan nevű Lengyel városkába (Bydgoszcz). Az átállást követő pár hónapban voltak ugyan fennakadások, de tapasztalatink szerint mára átlagosan 5 napos határidővel dolgozik az IdeaPad szervize. A Lenovo ezzel a lépésével nem csak saját költségeit csökkentette hanem, a felhasználónak is szerzett némi plusz kényelmet, hiszen csak fel kell hívnunk a 06-80-987-425-ös zöldszámot és elmondani a hibajelenséget az ügyfélszolgálatosnak. Másnap már számíthatunk is egy futár látogatására, aki elszállítja a rosszalkodó noteszgépet a szervizbe, majd annak elkészültével vissza is szállítja azt nekünk. A futárszolgálat az ország teljes területén ingyenes, ezzel mentesülünk a jelenlegi magas benzin és tömegközlekedési árak okozta kellemetlenségektől. Fontos megjegyezni, hogy ha a szervizelés folyamán bebizonyosodik, hogy a hibát szoftver vagy a cserélt alkatrész okozta, akkor a Lenovo áthárítja a futárszolgálat és bevizsgálás teljes költségét a fogyasztóra. Ez azonban nem újdonság, hiszen az összes „hozom-viszem” garanciával rendelkező gyártó esetében ugyan ez az eljárás. Azonban megnyugtatásként leszögezzük, hogy tudomásunk szerint ezt a lépést egyetlen fogyasztójával szemben sem lépte meg. Lényeg a lényeg, ha a hiba jogos és azt hardverhiba okozza, akkor a készülék gyorsan és zökkenőmentesen javításra kerül. Újdonságnak számít még az IdeaPad „Y” szériánál, hogy az eddig megszokott 2 helyett 3 év világgaranciát kapott a készülék vagyis még tovább és még jobban örülhetünk újdonsült IdeaPad Y510p készülékünknek.


A következő sorok szigorúan pletyka szintűek, de úgy hallottuk, hogy a Lenovo hazaköltözteti Magyarországra az IdeaPad szervizt. Abban biztosak lehetünk, hogy ha megteszi ezt a lépését a Lenovo sok magyar felhasználójának szerezne örömet.


Kijelző és zsanér


A zsanérok műanyag külső borításúak, viszonylag erősek, minimális holtjátékkal bírnak és maximális 160 fokos dőlésszöget engednek. A kijelző 15.6 hüvelykes, TN+film technológiás tükröződésmentes borítású panellel, mely az IdeaPad Y510p következő újdonsága, ugyanis elődje fényes panellel rendelkezett. Korábban a „laptopkijelzőkről nagy általánosságban” című írásunkban kielemeztük a kijelzők közötti különbségeket és ebben meg is állapítottuk, hogy fényes és matt között nincs különbség. Ettől függetlenül mégis azt mondjuk, hogy az Y500 fényes kijelzője egy fokkal szebb volt (nyilván ezt utólag nem egyszerű megállapítani) és a szépsége (ha szebb egyáltalán) is abban rejlik, hogy a kijelző minősége az Y500 esetében egy árnyalatnyival, de jobb volt.


Lenovo IdeaPad Y510p teszt Lenovo IdeaPad Y510p teszt


Lenovo IdeaPad Y510p teszt Lenovo IdeaPad Y510p teszt


Lenovo IdeaPad Y510p teszt


A fenti eszmefuttatást félredobva mégis azt kell kijelentenünk, hogy a tükröződésmentes kijelző jobb, de még inkább hasznosabb. A színhűség kifejezetten tetszetős, a betekintési szögek nagyszerűek, így teljes valójában élvezhető az 1920x1080p natív pixelfelbontással rendelkező kijelző. A magas felbontású kijelzők előnyeiről és hátrányairól ugyancsak a „laptopkijelzőkről nagy általánosságban” című írásunkban olvashatunk.


Billentyűzet és érintőpad


A Lenovo által gyártott és a kezem alá keveredett billentyűzeteket mindig is csak dicsérni tudtam, ám ebben az esetben (csak úgy mint az elődében) inkább már az egekig magasztalnám. A szigetes kialakítás, a lapkák minősége, a nyomáspont és a gépeléshez társuló hang (zaj) mind tökéletes. A noteszgép játékos mivoltát kívánja hangsúlyozni a klaviatúra három fokozatban kapcsolható piros háttérvilágítása (talán túl egyértelmű is a Dell Alienware hatás). A jelenlegi technológiai trendnek engedve a mérnökök itt is alkalmazzák a lélegző billentyűzet technológiát, mely annyit takar, hogy a hűtéshez szükséges levegőt a billentyűzet közül is szívja magába a gép.


Lenovo IdeaPad Y510p teszt Lenovo IdeaPad Y510p teszt


Lenovo IdeaPad Y510p teszt


Van azonban ami nem változik. Szépen lassan meggyőződésemmé válik, hogy a Lenovo direkt nem javít az általa piacra dobott noteszgépek érintőpadjain, hiszen akkor már túlságosan tökéletesnek bizonyulnának a termékeik. Tehát igen, az Y510p gyenge pontja ugyan az mint szinte az összes Lenovo laptop esetében: az érintőpad. Nincs azzal gond ha nincsenek különálló gombok az érintőpadon, mert a Macbookok és egy egyes Samsung notebookoknál ügyesen megoldották – persze előbbi az etalon, de a dupla ujjas gesztusokat, köztük a vesszőparipának számító dupla ujjas görgetést még mindig döcögve kezeli le, valamint a jobb és bal klikkelés során elmászik az egér is. További idegesítő probléma (ez inkább a Windows 8 hibája) az előugró ablakok, persze ez könnyen orvosolható a „vezérlőpult / hardver és hang / touchpad beállítások” menüpont alatt.


Hardver


Június legnagyobb szenzációja volt, hogy az Intel® bemutatta 4. generációs processzorcsaládját, melyet „Haswell” névre keresztelt. A Lenovo természetesen nem sokáig húzta az időt és a bejelentés után már meg is kezdte az IdeaPad Y510p árusítását a legújabb processzorokkal. A gyártástechnológia csakúgy, mint az Ivy Brdige esetén itt is 22nm, viszont bővültek a funkciók az AVX2 és FMA támogatással. Az AVX2 utasítások különösen a kép- és videofeldolgozó alkalmazások munkafolyamataiban jelentenek előnyt. Az Intel állítása szerint az FMA Haswell-ben alkalmazott verziója jelentősen növeli majd a lebegőpontos műveletek sebességét és pontosságát, ezzel pedig a mérnöki-tudományos feladatok, mint a professzionális képalkotási (arcfelismerés) algoritmusokat gyorsíthatja fel.


Lenovo IdeaPad Y510p teszt


Az Intel® 2007-től kezdve alkalmazza a „tick-tock” fejlesztési rendszert, ami annyit takar, hogy az általa kiadott termékekben gyökeres változást csak minden második év hoz, az ún. „tock” év ennél fogva túl sok újítással nem kecsegtet (és ilyen „tock” év a 2013-as is).


CPU (processzor)


Tesztünk hősében egy Intel® Core™ i7 Processzor-4700MQ CPU dübörög. Az új Core™ i7 Processzor fizikailag 4 magos, támogatja a TurboBoost technológiát ezzel 2400MHz-ről 3400MHz-re emelve az órajelet amennyiben ezt engedi a TDP keret, ami a hőmérséklet és a fogyasztás együttes mutatója. Ha pedig igény van rá, a Hyper Threeding technológiának köszönhetően akár 8 szálon is futhatnak a számítások. Tekintve, hogy 2013 a „tock” éve nem csak látszólag, hanem a gyakorlatban sem esett át nagy változtatásokon a CPU eltekintve a fentebb említett AVX2 és FMA támogatáson kívül, ám a benne dolgozó grafikus mag már annál inkább.


Lenovo IdeaPad Y510p teszt


A processzor esetén változott a név utáni betűk rendszere is ( Core™ i7-3630QM – Core™ i7-4700MQ). A „Q” avagy quadro (4 mag) a sor végére került és az „M” mint mobil mellett megtalálható lesz a „H” is (pl.: Core™ i7-4700HQ), mely a virtualizációban nem csak a VT-x, hanem a VT-d kiterjesztést is kezelik.


Az alábbi táblázat azok kedvéért készült akiket foglalkoztatnak a benchmark-ok.






























































































































  Dell Inspiron 5520 Dell Inspiron 5520 Dell Inspiron 5520 Lenovo IdeaPad Y510p
Processzor Intel
Core™ i3-3110M
Intel
Core™ i5-3210M
Intel
Core™ i7-3632QM
Intel
Core™ i7-4700MQ
CPU órajele 2,4 GHz 2,5/3,1 GHz 2,2/3,2 GHz 2,4/3,4 GHz
Magok/szálak szám 2/4 2/4 4/8 4/8
Gyorsítótár 512 KB + 3 MB L3 cache 512 KB + 3 MB L3 cache 1 MB + 6 MB L3 cache 1 MB + 6 MB L3 cache
AIDA64 v3.00 – CPU Queen 16910 20405 36535 40770
AIDA64 v3.00 – CPU Zlib (MB/s) 98,6 119,1 236,3 278
AIDA64 v3.00 – CPU Hash (MB/s) 973 1170 2342 3259
AIDA64 v3.00 – FPU VP8 1533 1924 3064 5438
AIDA64 v3.00 – FPU Julia 6311 7649 15272 20827
AIDA64 v3.00 – FPU Mandel 3353 4038 8096 10793
AIDA64 v3.00 – FPU SinJulia 1611 1944 3899 4055
Memóriatesztek – AIDA64 8 GB DDR3-1600 8 GB DDR3-1333 8 GB DDR3-1600 8 GB DDR3-1600
AIDA64 v3.00 olvasás (MB/s) 14833 17186 16890 23017
AIDA64 v3.00 írás (MB/s) 13663 17112 16498 23612
AIDA64 v3.00 másolás (MB/s) 16367 19025 18915 20861
AIDA64 v3.00 késleltetés (ns) 56,2 52,9 51.1 67.8

IGP (integrált grafikus vezérlő – Intel® HD4600)


Mint már fentebb említettük a legkomolyabb fejlesztésen az IGP ment keresztül, jelen esetben az Intel® HD4600-ról van szó. Az új grafikus rendszer támogatja az OpenGL 4.0-át és a DirectX 11.1-et, továbbá az Open Cl 1.2-t is, ami nem csak a 3D-s grafikában, hanem a kép- és videófeldolgozásokban is jelentős javulást hozhat.


Míg az Ivy Bridge-nél (Intel® 3. generáció) addig a Haswell-nél (Intel® 4. generáció) nem kettő, hanem három különböző grafikus szint létezik. Ivy Bridge-nél a HD2500 és HD4000-es IGP, míg a Haswell-nél GT1 (Celeron és Pentium – számozás egyelőre ismeretlen), GT2 (Core™ i3 – HD4200, Core™ i5 – HD4400 és Core™ i7 – HD4600), GT3 (Core™ i7, melynek számozása 50-re végződik pl.: Core™ i7-4950HQ – HD5000/5100 és Iris Pro Graphics 5200 eDRAM-mal).


Míg a GT1 egy shader tömböt kapott 10 végrehajtó egységgel, addig a GT2 két tömböt 20 végrehajtó egységgel, a GT3 pedig négy shadert 40 feldolgozó egységgel. Viszonyítás képpen az Ivy Bridge HD4000-es IGP-je 16 végrehajtó egységet, a HD2500-as pedig csak 6 végrehajtó egységet kapott, amiből az következik, hogy a tesztalanyunkban lévő HD4600-os IGP közel azonos teljesítményt nyújt mint egy dedikált memóriás Radeon HD7670M vagy egy Nvidia GT635 GPU.


Nvidia Optimus és Nvidia SLI


Két jó hírünk is van. Az egyik, hogy az IdeaPad Y510p még durvább grafikus rendszert kapott elődjéhez mérten, valamint már támogatja az Nvidia Optimus technológiát is.


Lenovo IdeaPad Y510p teszt


Az IdeaPad Y500 nagy hátránya volt a rendkívül gyönge akkumulátoros üzemidő, ugyanis az Nvidia SLI technológiája kizárja az Nvida Optimus technológiáját. Az SLI technológiának köszönhető az, hogy kettő darab grafikus vezérlő tud párhuzamosan dolgozni, mellyel dupla akkora teljesítményt produkál, mint az egy VGA-s rendszerek. Az Optimus technológia segítségével pedig a rendszer képes az integrált és a dedikált grafikus vezérlő között valós időben váltogatni, attól függően, hogy a számítógép fogyasztásának visszaszorítása vagy a teljesítményigényes alkalmazások futtatása a fontosabb.


Lenovo IdeaPad Y510p teszt


A két technológia ugyan kizárja egymást, de az Y510p esetén a másodlagos VGA eltávolítását követően aktiválódik az eddig inaktív IGP (HD4600), ezzel duplájára növelve az akkumulátoros üzemidőt. Azt ugyan nem értjük, hogy az Y500-nál ezt miért nem tudták megoldani, de a lényeg, hogy az Y510p esetén már működik ez a funkció.


GPU (grafikus vezérlő – Nvida GT750M SLI) és játék


A Lenovo olyannyira a játékosok kedvében akart járni, hogy 300.000 forintért a legdurvább grafikai rendszert használja notebookjában. A korábbi Y500 is igen figyelemreméltó volt az Nvida GeForce SLI GT650M-el, de az SLI GT750M-et használva már még inkább nehezebb két vállra fektetni grafikus alkalmazások terén az Y510p-t. Fentebb már említettük, hogy támogatja az Optimus technológiát, de az újítás nem csak ebben mutatkozik meg (viszont nem minden arany ami fénylik!):


(bal oldalon Nvida Geforce GT650M, jobb oldalon az Nvida Geforce GT750M)


Lenovo IdeaPad Y510p teszt Lenovo IdeaPad Y510p teszt


Amíg az Nvida GT650M a GK107 kódnevű chipre alapoz és 384 számolóegységgel rendelkezik és a 128 bites memóriavezérlőn 2 GB GDDR5-ös, 1000 MHz-en járó memóriák csücsülnek, addig a GT750M szinte ugyan ezzel dolgozik, viszont a memóriavezérlőn 1250 MHz-en járó memóriák vannak, továbbá a GPU órajele is 941 MHz-en jár a korábbi 790 MHz helyett. Az adatokat leszűrve könnyedén megállítható, hogy az Nvida-nál már jól bevált átnevezést láthatunk egy kis órajel emelés keretén belül.


Lenovo IdeaPad Y510p tesztEttől függetlenül határozottan jobban működött maga az SLI rendszer, mint a korábbi IdeaPad Y500 kontra GT650M verzióban, ugyanis egyszer sem vettem észre, hogy ne kapcsolt volna be az SLI, továbbá egyes játékoknál hatalmas FPS növekedésnek lehetünk tanúi. Tévhitbe azonban ne ringassuk magunkat, találkoztunk olyan játékkal is ami stagnált vagy 1-2%-al rosszabbul teljesített, (de ezt betudhatjuk annak is, hogy hajszál pontosan ugyanolyan tesztkörnyezetet lehetetlen létrehozni).


Lenovo IdeaPad Y510p teszt Lenovo IdeaPad Y510p teszt


Lenovo IdeaPad Y510p teszt Lenovo IdeaPad Y510p teszt


Lenovo IdeaPad Y510p teszt


 


Hangrendszer


Ha már IdeaPad „Y” széria akkor JBL, ugyanis a két név szinte összeforrt. Notebookos viszonylatban a Skullcandy mellett a JBL az a másik gyártó, aki kiváló hangrendszereket épít be még ilyen kis helyekre is, mint például egy notebook. Ebben a súlycsoportban produkálható magas és mély hangok mindegyike megüti a kívánt mércét, a hangerő amin pedig ezt élvezhetjük bőven kielégítő. Persze a legmagasabb hangtartományokban már erős torzulás tapasztalható, de igazából a Dell XPS L702-n kívül nem hallottam még olyan notebookos hangrendszert ami az Y510p-be beépítettnél jobb lenne.


Tesztpad


Zajszint


Az Y510p-t három fajta zajcsoportba oszthatjuk.


(1) Létezik a néma üzemmód, ami csak akkor valósul meg, ha kiszedjük a másodlagos VGA-t és életbe lép az Nvida Optimus technológia, avagy kikapcsolt az Nvida GeForce GT750m és bekapcsol az IGP (integrált grafikus vezérlő – Intel® HD4600). (2) A következő halk üzemmód, ami lényegében alig hallható halk susmorgás és létezik a (3) hangos üzemmód amikor például játszunk. Utóbbi se zavaró, de a másodlagos VGA és az azon elhelyezett másodlagos hűtőrendszer együttesen igen számottevő zajt tud csapni (igaz nem nagyobbat mint a játékra optimalizált noteszgépek, sőt akadnak olyanok is amik jóval hangosabbak a most tapasztaltnál – HP Pavilion DV6).


Hűtéshatékonyság


A Lenovo mérnökei által alkalmazott hűtésrendszer kifejezetten hatékonynak mondható, főleg annak tükrében, hogy a házba bezsúfolt hardverek felének is nehéz lenne megoldani a hűtését.


A közös réz hűtőcsövön elhelyezkedő CPU és GPU-t egy közös ventilátor hűti, míg a másodlagos GPU-t egy külön hűtőrendszert kapott, mely az optikai meghajtó helyére került beépítésre (ezáltal opcionálisan el is távolítható). A hab a tortán pedig az „Accu Type” lélegző billentyűzet, melynek segítségével még jobban elosztott és hatékonyabb hűtést tud biztosítani a rendszer a hardverelemek számára.


Akkumulátor, üzemidő


Érdekes módon az IdeaPad Y500-ban nagyobb akkumulátor található (72 Wh), mint tesztalanyunkban az Y510p-ben. A 6 cellás 62 Wh Lithium-Ion (10,8V 5800mAh) akkumulátort ennek ellenéri mégis majd kétszer annyi ideig bírja üzemidővel, mint elődje. Persze ezt teljes egészében az Nvida Optimus technológiájának köszönhetjük.


Minimális fényerővel terhelés nélkül 9 óra 05 percet üzemelt, közepes fényerővel és hanggal DiviX film lejátszással 4 óra 45 percet, míg közepes fényerővel játék futtatása közben 1 óra 20 perces üzemidőt sikerült kisajtolni a noteszből (ezen értékek csak 1 db dedikált VGA-val és aktív Nvidia Optimus-al érhetőek el).


Fontos! Ha gyakran használjuk játékra a noteszgépet akkor arra az időre távolítsuk el az akkumulátort, ugyanis a grafikus vezérlő és processzor által generált hő hamar tönkre fogja tenni a telepeket. Erről bővebben a „A Laptop akkumulátorokról és használatukról” című olvasmányunk olvashat.






































































































































Lenovo IdeaPad Y510p – tesztpad
Processzor   Intel® Core™ i7 Processzor – 4700MQ
Grafikus vezérlő   Intel® HD Graphics HD4600 + Nvidia GeForce GT750M SLI
Akkumulátor használat   minimum játék (GT750) film
Üzemidő   9 ó 05 p 1 ó 20 p 4 ó 45 p
Hardver terhelés mértéke   alap (HD4600) alap (GT750) játék (SLI)
Zajszint   néma halk hangos
CPU hőmérséklet   39-40°C 46-47°C 93°C
GPU hőmérséklet   39-40°C 40-41°C 84 / 86°C
Burkolati hőmérsékletek (alap – Intel® HD4600 / Nvidia Optimus)
billentyűzet   aljzat
26,1°C 28,5°C 25,1°C   24,4°C 25,4°C 24°C
29,7°C 29,6°C 25,8°C   28,9°C 28,7°C 30,4°C
28,1°C 29,1°C 27,9°C   26,1°C 29,9°C 28,5°C
Burkolati hőmérsékletek (játék GTA 4 – Nvidia GT750M SLI)
billentyűzet   aljzat
33,4°C 31,4°C 30,6°C   26,6°C 29,8°C 28,3°C
40,9°C 50°C 46°C   39,2°C 40,5°C 41,4°C
32,4°C 34,9°C 32,1°C   27,4°C 33,3°C 34,7°C

 


Értékelés, ár/érték arány


Játékosok figyelem! A Lenovo IdeaPad Y510p valóban nagyon jól sikerült és az érintőpadot kivéve mindent kijavított a gyártó, melyet korábban az Y500-nál negatívan értékeltünk.


Annak ellenére, hogy külsőleg alig mutatott fel újdonságot az előd Y500-hoz képest, a belső már igazi kardinális változtatásokról árulkodik. Külsőleg semmi újat nem mutatott a készülék az Y500-hoz képest, viszont belül annál többet nyújtott. Mért is lenne azonban szükség külső változtatásokra? A jelenlegi dizájn jószerivel minden igényt kielégít, megfelel az aktuális trendeknek. Friss és fiatalos, mondhatni: szemet gyönyörködtető. Anyagfelhasználás terén természetesen – a hűtés miatt is – az alumínium dominál, bár érdemes azt tudnunk, hogy a belső tér ettől eltekintve tisztességesen bővelkedik műanyag elemekkel is. Itt kell megjegyezni azt, hogy nem egy prémium kategóriás üzleti noteszgépről van szó, más igényeknek kell eleget tennie – éppen ezért is felesleges kétségbe esni a műanyagok láttán.


Sok utánajárást igényelt az NGFF, avagy az M.2 foglalatú SSD behatárolás, mivel normális magyar cikk nem nagyon létezik, valamint ezek a szabványú SSD-k még el sem készültek. Ebből kifolyólag ki tudja, hogy valóban jók lesznek-e, nem lesz-e valami kezdeti szériahiba, etc. Ettől függetlenül már most várjuk a nyár végén, vagy ősz elején bemutatkozó M.2 foglalatú SSD-ket.


Örültünk, hogy javítottak az előző széria gyengeségein így az Y510p már tükröződésmentes gyönyörű FULL HD kijelzőt kapott, működik az Nvidia Optimus technológia ezzel pedig közel duplájára növekedett az akkumulátoros üzemidő. Azt, hogy a stabilabb SLI rendszert az újabb VGA-nak vagy a jobb drivernek köszönhetjük nem tudni, de jót mosolyogtunk azon, hogy az Nvidia ismételten egy átnevezett, azonban emelt órajelű grafikus vezérlőt dobott a piacra (Nvida GeForce GT650M – GT750M)


A készülék alap használat során Nvida Optimus-al (net, film, office) néma, ugyanis a „bika” hűtésrendszer az Nvida GeForce GT750M-hez készült. Mondanánk, hogy hangos és melegszik játék vagy terhelt állapotban, de meglepetésünkre mégsem. Ahhoz képest, hogy milyen hardverszörnyeteg van a gépben nem melegszik, főleg nem zavaró helyeken és ennek a bestiának a fényében azt is mondhatjuk, hogy viszonylag halk.


Említésre méltó még a 3 év garancia, persze a dolgokon rondít az, hogy a szervizelési folyamat már egy kimondhatatlan nevű Lengyel városkában zajlik, de ha igazak a pletykák hamarosan ezt se tudjuk hibaként felsorolni. Mellesleg mi még mindig azt tapasztaljuk, hogy 5 munkanapos határidővel dolgozok a Lengyel szerviz, ami mellesleg „háztól-házig” garancia így egy métert nem kell mozdulnunk ha problémánk van.


És végül, de nem utolsósorban a hab a JBL hangrendszer, azon a bizonyos habon pedig találunk egy cseresznyét, mely konkrétan az ár/érték arány. Ugyanis nincs még egy hasonló notebook, ami ilyen jó, ennyire jó áron érhető el és ekkora bestiát szelídít meg (SLI). Nem volt, nincs és valószínűleg nem is lesz ilyen notebook, ezért a Lenovo IdeaPad Y510p-t csak és kizárólag a különösen ajánlott kategóriába sorolhatjuk.


Lenovo IdeaPad Y510p


Techkalauz – különösen ajánlott!


 



























Lenovo IdeaPad Y510p – Értékelés
Előnyök + Divatos formatervezés
Alumíniumborítás
Mindenfajta csatlakozó és port
NGFF – M.2 foglalat SSD hely
3 év garancia
Gyönyörű, tükröződésmentes kijelző (1920x1080p)
Viszonylag erős zsanér
Kiváló billentyűzet + háttérvilágítás
Nvidia SLI technológia
Nvidia Optimus technológia
Kiváló játékos teljesítmény
JBL hangrendszer
Terheletlen állapotban néma üzemmód
Terheletlen állapotban hűvös burkolat
Jó akkumulátoros üzemidő
Kiváló ár/érték arány
Hátrányok Nehéz súly
Lengyel szerviz (jelenleg)
Nehezen kezelhető érintőpad
Terhelt állapotban zajos üzemmód
Terhelt állapotban meleg burkolat
Alternatívák   Jelenleg nincs

 














































































Lenovo IdeaPad Y510p
Dizájn 9/10 pont
Anyaghasználat 8/10 pont
Súly 6/10 pont
Csatlakozók 10/10 pont
Bővíthetőség 10/10 pont
Szerviz és garancia 8/10 pont
Kijelző 9/10 pont
Zsanér 8/10 pont
Billentyűzet 10+/10 pont
Érintőpad 6/10 pont
Játékos teljesítmény 10+/10 pont
Hangrendszer 10/10 pont
Zajszint 8/10 pont
Hűtéshatékonyság 8/10 pont
Akkumulátor 8/10 pont
Ár/érték arány 10+/10 pont
Összegzés 88,12%

Lenovo IdeaPad Y510p teszt Lenovo IdeaPad Y510p teszt Lenovo IdeaPad Y510p teszt


Lenovo IdeaPad Y510p teszt Lenovo IdeaPad Y510p teszt Lenovo IdeaPad Y510p teszt


Lenovo IdeaPad Y510p teszt Lenovo IdeaPad Y510p teszt Lenovo IdeaPad Y510p teszt


Lenovo IdeaPad Y510p teszt Lenovo IdeaPad Y510p teszt Lenovo IdeaPad Y510p teszt


Pucu


 


Ajánlott cikkek:


Milyen notebookot / laptopot vegyek?
Hogyan használjuk notebookunkat / laptopunkat?
Turbózd fel laptopodat és válts SSD-re!


Hasznos cikkek:


A Laptop akkumulátorokról és használatukról
Rendszeres időközönként tisztítsuk ki (és meg) laptopunkat!
A laptop kijelzőkről nagy általánosságban
Pixelhiba a notebookoknál
Üzleti notebookok előnyei


Szerkesztőségünk segítsége olvasóink részére:


Segítünk első notebookod kiválasztásában!


 



Így támogatja a FUJITSU az ENSZ fenntartható fejlődési céljait

Így támogatja a FUJITSU az ENSZ fenntartható fejlődési céljait

Komoly fejtörést okoz mostanában a világ vezetőinek és vezető vállalatinak a fenntartható fejlődés kérdése. Ugyanis valamilyen módon muszáj bővülni, de a föld erőforrásai...
Komoly fejtörést okoz mostanában a világ vezetőinek és vezető vállalatinak a fenntartható fejlődés kérdése. Ugyanis valamilyen módon...

A Motorola Moto G20 állítólag Unisoc processzorral és 4 GB RAM-mal érkezik

A Motorola Moto G20 állítólag Unisoc processzorral és 4 GB RAM-mal érkezik

Azt a hírt rebesgetik, hogy a Motorolánál új telefon van érkezőben, ez pedig nem más, mint a Moto G20. Úgy tűnik a gyártó szokatlan döntést hozott, ugyanis nem a Qualcomm...
Azt a hírt rebesgetik, hogy a Motorolánál új telefon van érkezőben, ez pedig nem más, mint a Moto G20. Úgy tűnik a gyártó szokatlan...

Hackerek, vigyázat! – Anti-cheat érkezett a PS5-höz

Hackerek, vigyázat! – Anti-cheat érkezett a PS5-höz

A Denuvo bejelentette, hogy népszerű népszerű Denuvo Anti-Cheat programja már a PlayStation 5-ön fut. Számos nagy játékcím már használja is a kiberbiztonsági programot –...
A Denuvo bejelentette, hogy népszerű népszerű Denuvo Anti-Cheat programja már a PlayStation 5-ön fut. Számos nagy játékcím már...