Nintendo: túl a 80 millió Switch eladáson, de Switch Pro vagy Super bejelentés nem várható
A Nintendo Switch eladásai közel állnak a PS3 és az Xbox 360 számaihoz, 2017 március óta 79,87 millió Switch konzolt adtak el. Sajnos a Nintendo megerősítette, hogy nem tervezi új modell bejelentését a „közeljövőben”. Közzé tette pénzügyi eredményeit a Nintendo, amelyben az szerepel, hogy az elmúlt három hónapban 2,1 milliárd dollárnyi nyereséget termelt a vállalat, […]
A Nintendo Switch eladásai közel állnak a PS3 és az Xbox 360
számaihoz, 2017 március óta 79,87 millió Switch konzolt adtak el. Sajnos a
Nintendo megerősítette, hogy nem tervezi új modell bejelentését a
„közeljövőben”.
Közzé tette pénzügyi eredményeit a Nintendo, amelyben az
szerepel, hogy az elmúlt három hónapban 2,1 milliárd dollárnyi nyereséget
termelt a vállalat, amely meghaladta az elemzők által várt 1,8 milliárdot. Ez
azt jelenti, hogy 2017 márciusa óta 79,87 millió Switchet adott el a Nintendo.
Több okot is lát ebben a Nintendo, ilyen például a Covid-19
járvány miatt megnövekedett videójáték-kereslet, illetve az Animal Crossing:
New Horizons sikere.
Csapást mért azonban a Nintendo azokra, akik várták egy
„félkonzol” megjelenését, azaz a Switch Pro vagy Super Switch megjelenését. A
cég nyilatkozata szerint a „közeljövőben” nem várható új modell bejelentése.
techkalauz.hu – az online tech magazin
Így támogatja a FUJITSU az ENSZ fenntartható fejlődési céljait
Komoly fejtörést okoz mostanában a világ vezetőinek és vezető vállalatinak a fenntartható fejlődés kérdése. Ugyanis valamilyen módon...
A Motorola Moto G20 állítólag Unisoc processzorral és 4 GB RAM-mal érkezik
Azt a hírt rebesgetik, hogy a Motorolánál új telefon van érkezőben, ez pedig nem más, mint a Moto G20. Úgy tűnik a gyártó szokatlan...
Hackerek, vigyázat! – Anti-cheat érkezett a PS5-höz
A Denuvo bejelentette, hogy népszerű népszerű Denuvo Anti-Cheat programja már a PlayStation 5-ön fut. Számos nagy játékcím már...
AMD hivatalos közlemény: nem lesz kripo-bányászat elleni korlátozás az RX 6000 kártyákban
Habár az AMD Radeon RX 6000 szériája nem a legjobb választás kriptovaluta-bányászatra, a cég megerősítette, hogy nem fogják korlátozni...