
Nokia 8 teszt – jobb később, mint soha
A Nokia 8 készüléket a Laptopszalonnak köszönhetően tesztelhettük. Megvásárolható a Laptopszalon üzleteiben és online. Bevezető A Nokia megélte a mennyországot és a poklot az elmúlt...
A Nokia 8 készüléket a Laptopszalonnak köszönhetően tesztelhettük. Megvásárolható a Laptopszalon üzleteiben és online.
Bevezető
A Nokia megélte a mennyországot és a poklot az elmúlt bő másfél évtizedben. Az ezredfordulón még mindenki úgy emlegette a vállalatot, mint iránymutatókat, ám aztán a sötét oldalra álltak, vagyis együttműködésbe kezdtek a Microsofttal, ráadásul mindezt úgy, hogy már előtte is eléggé elvesztek a Symbianban. Sem tehát a Symbian, sem a Windows mobile nem volt jó döntés, ráadásul a Microsoft egy idő után dobta is a márkanevet, ezzel pedig standby módba került a Nokia.
A nagy visszatérést a HMD Global biztosította, szóval ez már nem a klasszikus értelemben vett Nokia, ám a brandet még szűk tíz évig mindenképpen licenceli a finn startup cég, szóval elég sok új modellre számíthatunk. Az idei év viszont minden kétséget kizáróan a visszatérésről szól, vagyis arról, hogy az emberek feldolgozzák, újra van Nokia a piacon, csak már végre nem WP-vel, hanem Androiddal. Tesztalanyunk, a Nokia 8 az aktuális csúcsmodell, amit pár hónapja mutattak be, akkor igazán kedvező árazással, ami mára már azért picit kevésbé lett meggyőző.
Külső, kijelző
Kétségkívül minőségi a Nokia 8, az alumíniumból és üvegből építkező burkolat minden eleme tapad egymáshoz, ahogy a nagykönyvben meg van írva, hiába sanyargatjuk szegényt, nem recseg, nem ropog, nagyon jó a fogása, bár azért érdemes jól megmarkolni, mert eléggé csúszós. A 151, 5 x 73,7 x 7,9 miliméteres és 160 grammos külső nem számít nagynak, ám az ehhez járó 5,3 hüvelykes, 1440 x 2560 pixel felbontású kijelző már nem az igazi, a képernyő/előlap aránya elmarad a konkurensektől. Az IPS panel viszont nem, Gorilla Glass 5 üveg védi, nagyon jók a betekintési szögei, plusz a színek is nagyon élénkek, a fényerő pedig még erősebb napsütésben is elegendő.
Alul három érintésérzékeny vezérlőgomb található, jobbra az alkalmazásváltó, balra a vissza (ezek háttérvilágítással rendelkeznek, sorrendjük sajnos nem cserélhető meg), középen pedig a home billentyű díszelek, méghozzá beépített ujjlenyomat-olvasóval. A szenzor szinte sosem téved, mondjuk nem is sieti el a dolgot, nagyjából fél-egy másodperc kell, hogy a zároltról a főképernyőre jussunk. Felül beszélgetési hangszóró, előlapi kamera, márkafelirat és szenzorok találhatók, értesítő led nincs, ami elég fájó. Ne feledkezzünk meg az IP54-es védelemről, vagyis ne dobjuk vízbe a telefont, de még egy ráhulló esőcsepptől nem fog tönkremenni.
Hardver
A Nokia is várt arra, hogy legyen elég csúcslapka, a Nokia 8 belsejében a vetélytársakhoz hasonlóan 10 nanométeres csíkszélességű Snapdragon 835-ös SoC dolgozik, négymagos processzorral, valamint 4 GB RAM-mal karöltve. A grafikus gyorsítást az Adreno 540 végzi, a tárhely mennyisége papíron 64 GB, de ebből jó 10 GB-ot lecsíp a rendszer. Semmi gond, van microSD bővíthetőség, bár ilyenkor a második nanoSIM foglalatot kell használni. A rezgés megfelelő.
A rendszersebesség kiváló, Geekbench 4-ben egymagos teljesítményben közel kétezer, többmagosban pedig hatezer feletti pontot érdemelt ki a telefon. A gyári szoftvernek és a jó optimalizációnak köszönhetően szinte sosem találkozunk megakadásokkal, az alkalmazásváltás is szempillantás alatt megtörténik, gondtalan élet vár ránk a készüléket választva.
Szoftver
Már az előző bekezdésben is pedzegettem, hogy a Nokia 8 fedélzetén szinte teljes egészében gyári Android fut, az ikonkészlet változott meg nagyon kicsit, ezen kívül nincsenek teljesen felesleges dolgok, amik hátráltatnák a rendszer működését. Egyelőre Android 7.1.1 Nougat áll rendelkezésre, ám hamarosan jönni fog az Oreo frissítés is. Lényegében nem is lehet sokat papolni a szoftverről, hiszen csak a legszükségesebbeket kapjuk.
Van tárcsázó prediktív kereséssel, SMS-kezelő jól használható, swype gesztusokal támogató billentyűzettel. Ezen kívül elindíthatjuk a google-ös appokat (YouTube, Térkép, Drive stb.), van számológép, ébresztőóra és minden, ami az androidos mobiloknál megszokott. A zenelejátszás a Play Zene feladata, a hangszóró korrektül szól, hangosnak mindenképpen hangos, a minősége pedig erős közepesnek mondható.
Felülről lehet lehúzni az értesítési sávot, ahol a gyorsbeállítások ikonjait találjuk. A programok háttérből való kitörlése oldalra húzással történik, az összeset viszont csak akkor törölhetjük ki a memóriából, ha a kártyapakli tetejére lapozunk.
Kamera
A Nokia 8 az első androidos okostelefon, amely a Zeiss közreműködésével látta meg a napvilágot. A hátlapon két egységet is találunk: az egyik 13 megapixeles, f/2,0-s és optikai képstabilizátort kapott, a másik ugyanilyen, csak az OIS kimaradt. Adott a lézeres és PD-autofókusz, valamint a dupla ledes villanó. Szelfizni 13 megapixelben lehet, videókat pedig az elő- és a hátlapi szenzor is 4K-ban tud rögzíteni.
Szoftveres szempontból nem túl bőséges a kínálat: van élő bokeh, panoráma, fénykép, szépítő és kézi mód, utóbbinál sajnos záridőt nem lehet változtatni, csak a fehéregyensúllyal, az expozíció korrekcióval tudunk játszani. Van időzítő, HDR, vaku, rácsvonalazás, ám az igazi érdekesség a Boothie névre hallgató funkció. Ebbe lépve egyszerre lehet fotózni az első és a hátsó kamerával, tehát megörökíthetjük a tájat és a meglepett arcunkat is. Ez nem újdonság azért, az élő streamelés viszont igen, hiszen lájvban mutathatjuk meg, hogy éppen merre járunk, közben pedig még vlogolhatunk is.
A képminőség habár nem pazar, mindenképpen az élmezőnybe repíti a Nokia 8-at, főleg nappal. Ilyenkor kellemes a dinamikatartomány, jó a vonalélesség, teljesen rendben vannak a részletek, még a távolabbi tárgyakkal is korrektül megküzd az algoritmus. Ami meglepő, de mindenképpen örömteli, hogy éjszaka is látványos felvételek lőhetők a készülékkel, nem ez a legjobb rekeszértékkel rendelkező mobil, de ennek ellenére sem csökken jelentősen a fotók minősége.
Adatkommunikáció, akkumulátor
A Nokia 8 igazából minden adatkommunikációs modult megkapott: már Bluetooth 5-tel küldhetünk fájlokat, adott a 802.11a/b/g/n-es WiFi, az A-GPS (GLONASS, BeiDou), az NFC, illetve a 4G/LTE, és akkor még a dual SIM-es képességről nem is ejtettünk szót, bár hozzá kell tenni, a két kártya csak standby módban képes együtt lógni a hálózaton.
Az akkumuálutor kapacitása 3090 mAh, a telefon méretéhez képest ez nem rossz érték, és a takarékos processzornak köszönhetően egy napig simán életben tartja a készüléket, bár normál használat mellett másfél napnál többre ne nagyunk számítsunk tőle, telepkímélő mód ide vagy oda, a másnapot érdemes töltővel a táskával elkezdenünk.
Verdikt
A Nokia 8 jó kezdésnek mondható, nyilván jövőre sokkal dizájnosabb termékekkel rukkolnak majd elő a finnek, az idei évre ez még rendben, van, bár a megjelenés csúszása komoly károkat okozhat az eladási számokban, mivel a 200 ezer forintos hivatalos árat látván már nem fog senki úgy rohanni a boltokban, mint ahogy azt mondjuk két hónappal ezelőtt tette volna.
Valószínűleg gyorsan le is fog esni az ára, amire szükség is van, hiszen az LG G6, habár tavalyi hardverrel majd feleennyibe kerül, a Samsung Galaxy S8 pedig szinte ugyanennyibe fáj. A Nokia 8 ettől még egy nagyon jól használható telefon, tényleg jó hardverrel, kijelzővel és kamerával, az árán és az idejétmúlt formatervén kívül másba nem nagyon lehet belekötni.

Így támogatja a FUJITSU az ENSZ fenntartható fejlődési céljait
Komoly fejtörést okoz mostanában a világ vezetőinek és vezető vállalatinak a fenntartható fejlődés kérdése. Ugyanis valamilyen módon...

A Motorola Moto G20 állítólag Unisoc processzorral és 4 GB RAM-mal érkezik
Azt a hírt rebesgetik, hogy a Motorolánál új telefon van érkezőben, ez pedig nem más, mint a Moto G20. Úgy tűnik a gyártó szokatlan...

Hackerek, vigyázat! – Anti-cheat érkezett a PS5-höz
A Denuvo bejelentette, hogy népszerű népszerű Denuvo Anti-Cheat programja már a PlayStation 5-ön fut. Számos nagy játékcím már...

AMD hivatalos közlemény: nem lesz kripo-bányászat elleni korlátozás az RX 6000 kártyákban
Habár az AMD Radeon RX 6000 szériája nem a legjobb választás kriptovaluta-bányászatra, a cég megerősítette, hogy nem fogják korlátozni...