részletes keresés

A Laptopszalon nyerte el “Az Év Honlapja 2014” pályázat minőségi díját

Frissítve: 2017-07-19 09:57:29
Létrehozva: 2014-12-05 03:36:25

A Laptopszalon.hu webáruháza érdemelte ki a 2014-es Év Honlapja versenyén a minőségi díjat az e-kereskedelem kategóriában


 


A szakmai elbírálás a design, impresszió, innovativitás, interaktivitás, tartalom, navigáció és reszponzivitás szempontjai mentén zajlott. Mindezek alapján a Laptopszalon webáruháza a zsűri értékelése szerint külföldi mezőnyben is megállná a helyét, hiszen az igényes és korszerű megjelenés mellett sikerült megvalósítani azt is, hogy a rendkívül széles kínálatot áttekinthetően tálalják az oldal látogatói elé. A termékek információhalmazában történő eligazodáshoz pedig olyan komplex keresési, szűrési és összehasonlító funkciókat építettek be, amely igazán felhasználóbaráttá teszi a navigálást az oldalon.


A Laptopszalon nyerte el "Az Év Honlapja 2014" pályázat minőségi díját


Az e-kereskedelem a zsűri elmondása alapján az egyik legerősebb kategória, így számunkra kiemelten fontos ez az elismerés. Mivel az információtechnológia piacán tevékenykedünk, küldetésünknek érezzük, hogy szakmai jártasságunkat a webáruházunk is tükrözze. Fejlesztőink folyamatosan figyelik a legújabb online trendeket, melyeket a hozzáértő csapatunknak köszönhetően rugalmasan és gyorsan tudunk átemelni, alkalmazni. Úgy vélem, a jó hírnevünk mellett ez is nagymértékben hozzájárult ehhez a sikerhez.” – mondta el Folkmann Ferenc, a Laptopszalon ügyvezetője.


Ez úton gratulál a Techkalauz csapata a Laptopszalon sikeréhez!



Így támogatja a FUJITSU az ENSZ fenntartható fejlődési céljait

Így támogatja a FUJITSU az ENSZ fenntartható fejlődési céljait

Komoly fejtörést okoz mostanában a világ vezetőinek és vezető vállalatinak a fenntartható fejlődés kérdése. Ugyanis valamilyen módon muszáj bővülni, de a föld erőforrásai...
Komoly fejtörést okoz mostanában a világ vezetőinek és vezető vállalatinak a fenntartható fejlődés kérdése. Ugyanis valamilyen módon...

A Motorola Moto G20 állítólag Unisoc processzorral és 4 GB RAM-mal érkezik

A Motorola Moto G20 állítólag Unisoc processzorral és 4 GB RAM-mal érkezik

Azt a hírt rebesgetik, hogy a Motorolánál új telefon van érkezőben, ez pedig nem más, mint a Moto G20. Úgy tűnik a gyártó szokatlan döntést hozott, ugyanis nem a Qualcomm...
Azt a hírt rebesgetik, hogy a Motorolánál új telefon van érkezőben, ez pedig nem más, mint a Moto G20. Úgy tűnik a gyártó szokatlan...

Hackerek, vigyázat! – Anti-cheat érkezett a PS5-höz

Hackerek, vigyázat! – Anti-cheat érkezett a PS5-höz

A Denuvo bejelentette, hogy népszerű népszerű Denuvo Anti-Cheat programja már a PlayStation 5-ön fut. Számos nagy játékcím már használja is a kiberbiztonsági programot –...
A Denuvo bejelentette, hogy népszerű népszerű Denuvo Anti-Cheat programja már a PlayStation 5-ön fut. Számos nagy játékcím már...