
A Toshiba is harcba száll
A DynaPad az előző héten bejelentett Surface Pro 4 riválisa lehet
Mint ahogyan azt korábban már említettük, a rendkívül jól sikerült Surface Pro 4-re illik válaszolnia az ebben a termékkategóriában érintett konkurens gyártóknak is, amit a Dell már meg is lépett. Most úgy tűnik a Toshibán a sor, a gyártó ugyanis előrukkolt a 12 colos DynaPad-dal. A billentyűzettől elválasztható “tablet” természetesen érintésérzékeny, viszont segítségül egy stylus is érkezik hozzá, egy Wacom Active Electrostatics TruPen személyében, ami 2048 nyomáspontot érzékel.
A 3:2-es képarányú és 1920×1280-as felbontású IPS kijelzőre a gyártó szerint olyan érzés írni, mint egy papírra, szóval akár komolyabb grafikai munkára is használhatják majd a jövőbeli vásárlók.
A készülék hardveres tekintetben kicsit gyengére sikeredett, mindössze egy 1,44GHz-es Intel® Atom™ Processzor hajtja 4GB memóriával. Cserébe önmagában 569 grammot nyom, külső billentyűzettel együtt is csak 996 gramm, ami a maga kategóriájában jelenleg az egyik legkönnyebbnek számít. A vastagságra sincs panasz: mindössze 6.6mm vékony, billentyűzettel pedig 14.9mm.
A DynaPad decembertől elérhető Japánban, átszámítva 1080 dolláros áron. Nekünk 2016 elejéig várnunk kell rá.
Forrás: engadget.com
Marci

Így támogatja a FUJITSU az ENSZ fenntartható fejlődési céljait
Komoly fejtörést okoz mostanában a világ vezetőinek és vezető vállalatinak a fenntartható fejlődés kérdése. Ugyanis valamilyen módon...

A Motorola Moto G20 állítólag Unisoc processzorral és 4 GB RAM-mal érkezik
Azt a hírt rebesgetik, hogy a Motorolánál új telefon van érkezőben, ez pedig nem más, mint a Moto G20. Úgy tűnik a gyártó szokatlan...

Hackerek, vigyázat! – Anti-cheat érkezett a PS5-höz
A Denuvo bejelentette, hogy népszerű népszerű Denuvo Anti-Cheat programja már a PlayStation 5-ön fut. Számos nagy játékcím már...

AMD hivatalos közlemény: nem lesz kripo-bányászat elleni korlátozás az RX 6000 kártyákban
Habár az AMD Radeon RX 6000 szériája nem a legjobb választás kriptovaluta-bányászatra, a cég megerősítette, hogy nem fogják korlátozni...