részletes keresés

A Xiaomi MI-2S még a Galaxy S 4-et is megveri

Frissítve: 2017-07-19 09:59:33
Létrehozva: 2013-04-09 08:30:31

HTC One vagy Samsung Galaxy S4? Egyik sem. Jön a Xiaomi MI-2S Snapdragon 600-al, és a tesztek alapján úgy fest, egyelőre nincs ellenfele.


A Xiaomi MI-2S még a Galaxy S 4-et is megveri


Az idei év eddigi két legnagyobb dobása egyértelműen a Galaxy S 4 és a HTC One. A legtöbb szakportál e két mérnöki remekművet állítja pellengére, sokszor egymás ellen is. Egy gyártóról azonban kevés szó esik, pedig az elmúlt 1-2 évben már megmutatták, hogy ők is tudnak okostelefont készíteni, méghozzá nem is akármilyet. A Xiaomi MI-2S olyannyira erős lett, hogy még az S 4-et is lekörözi a teszteken.


A kínai gyártó telefonjai csak az igazán fanatikusoknak csenghet ismerősen, mivel sajnálatos módon, hivatalosan az ázsiai országon kívül nem lehet kapni. A cég mobiljait két jelzővel lehetne illetni: az egyik legerősebb és az egyik legjobban kiforgatott Android. Már az elődök is a legerősebb hardverek közé tartoztak, ezek közül a legutolsó a Xiaomi MI-2 volt, ami szinte ugyanazokkal a paraméterekkel bírt, mint a Google utolsó referenciamodellje, a Nexus 4. Ennek, és az átdolgozott Androidnak köszönhetően sok neves gyártó zászlóshajóját is maga mögé utasította. Kiforgatott? Az eredeti Androidot szinte teljes egészében átformáló MIUI verziót használják a telefonjaikon standarként, ráadásul pozitívumként hat, hogy nyitott bootloaderrel érkeznek. Ez plusz pont lehet azoknak, akik előszeretettel tesztelgetnek új vagy éppen csak ROM-ot az eszközeiken.


A Xiaomi MI-2S még a Galaxy S 4-et is megveri


Úgy fest, hogy a Qualcomm SoC-ok nagyon fekszenek a gyártónak, hiszen az információk szerint már készülőben van az utód, a Xiaomi MI-2S, mely a HTC One-hoz és az egyes régiókban csak ezzel a CPU-val kapható Galaxy S 4-hez hasonlóan, Snapdragon 600-at fog kapni. A GSMArena információi és benchmark eredményei szerint a MI-2S, az elődhöz hasonlóan nagyon erős lesz:


A Xiaomi MI-2S még a Galaxy S 4-et is megveri


 


A Xiaomi MI-2S még a Galaxy S 4-et is megveri


 


A Xiaomi MI-2S még a Galaxy S 4-et is megveri


Mint láthatjuk, nagyon erős eszközről van szó, egyedül a Vellamo teszten marad alul, ott többen is megelőzik. Itt főleg a scroll és zoom funkciók kerülnek tesztelésre a 3D grafikai megjelenítés mellett, melyben köztudott, hogy a Tegra-n alapuló gépek általában sokkal jobban muzsikálnak, mint a Snapdragon vagy a Samsung által fejleszt Exynos SoC-ok.


A Xiaomi MI-2S 16GB és 32GB-os változatban lesz elérhető, melyek ára igen kedvező, mint ahogy azt már tapasztalhattuk a korábbi modelleknél (320$ és 370$). A 2GB ram és a 2000mAh-s (opcionálisan 3000mAh is lehet) akkumulátor mellett, a ritkaságnak számító 720p-s kijelzőt kapunk 4,3 colon. Az operációs rendszer természetesen Android, illetve annak a MIUI változata (MIUI 5 – Android 4.1-es alapokon).


 


Bazsa


 


Teszteredmények: GSMArena



Így támogatja a FUJITSU az ENSZ fenntartható fejlődési céljait

Így támogatja a FUJITSU az ENSZ fenntartható fejlődési céljait

Komoly fejtörést okoz mostanában a világ vezetőinek és vezető vállalatinak a fenntartható fejlődés kérdése. Ugyanis valamilyen módon muszáj bővülni, de a föld erőforrásai...
Komoly fejtörést okoz mostanában a világ vezetőinek és vezető vállalatinak a fenntartható fejlődés kérdése. Ugyanis valamilyen módon...

A Motorola Moto G20 állítólag Unisoc processzorral és 4 GB RAM-mal érkezik

A Motorola Moto G20 állítólag Unisoc processzorral és 4 GB RAM-mal érkezik

Azt a hírt rebesgetik, hogy a Motorolánál új telefon van érkezőben, ez pedig nem más, mint a Moto G20. Úgy tűnik a gyártó szokatlan döntést hozott, ugyanis nem a Qualcomm...
Azt a hírt rebesgetik, hogy a Motorolánál új telefon van érkezőben, ez pedig nem más, mint a Moto G20. Úgy tűnik a gyártó szokatlan...

Hackerek, vigyázat! – Anti-cheat érkezett a PS5-höz

Hackerek, vigyázat! – Anti-cheat érkezett a PS5-höz

A Denuvo bejelentette, hogy népszerű népszerű Denuvo Anti-Cheat programja már a PlayStation 5-ön fut. Számos nagy játékcím már használja is a kiberbiztonsági programot –...
A Denuvo bejelentette, hogy népszerű népszerű Denuvo Anti-Cheat programja már a PlayStation 5-ön fut. Számos nagy játékcím már...