részletes keresés

A győri Laptopszalon is megnyitotta kapuit

Frissítve: 2017-07-19 09:59:32
Létrehozva: 2013-04-12 07:06:56

Április 8-tól Győrött is személyesen áll a régi és új vásárlók rendelkezésére a Laptopszalon


A Laptopszalon vezetősége úgy tűnik, igen csak komolyan veszi a bővítést, hiszen éppen csak most számoltunk be a szegedi Laptopszalon megnyitásáról, máris egy újabb boltjuk nyílt meg, ezúttal Győrben. 


Piros falak, fehér bútorok, rengeteg notebook és szakképzett eladók várják a leendő notebook, tablet és okostelefon tulajdonosokat Nyugat-Magyarország egyik legszebb és egyben legnagyobb városában.


A győri Laptopszalon is megnyitotta kapuit


A napokban én is ellátogattam a négy folyó városába, egyik nem titkolt célom az volt, hogy megtekintsem az újonnan nyílt Laptopszalont és betekintést nyerjek az ottani felhozatalba illetve találkozhassak az ott dolgozókkal. Amit ott láttam, maximálisan elnyerte a tetszésemet, mivel szinte az összes népszerű notebook kiállításra került, az eladók pedig kétséget kizáróan értik a dolgukat. Az üzletben még szerviz is működik, mely hamarosan hivatalos Dell partnerszervíz is lesz egyben. Ez a tény komoly segítséget jelenthet a győrieknek, illetve a környékben élőkben, már feltéve, ha bármilyen garanciális ügyintézni valójuk akadna Dell noteszgépükkel.


A győri Laptopszalon is megnyitotta kapuit


Nyitás esetében természetesen elengedhetetlen a vásárló-csalogatás. Úgy tűnik a Laptopszalon üzletpolitikája ezen a téren is magáért beszél: a srácoktól ugyanis megtudtam, hogy aki mostanában néz be a Laptoszalon győri üzletébe az 30% kedvezményt kap minden szervizszolgáltatásra, 50% kedvezményt az 1 éves laptopbiztosításból, 0% THM kedvezményes hitellehetőséget egyes modelleknél és (jelképes) 1 forintért kap USB elosztót a notebook mellé.


Bár magát Győrt, nem különösebben kell reklámozni az ott tapasztaltak miatt kénytelen vagyok megtenni. A város a maga valójában szemet gyönyörködtető, az emberek barátságosak, a hölgyek pedig csodaszépek. Volt szerencsém a helyi borokhoz is, melyek bár nem kímélik a pénztárcánkat, cserébe legalább igazi minőséget képviselnek. Bátran merem ajánlani a várost bárkinek, aki egy szeletet kíván megtapasztalni hazánk legjobbjából – és ha már erre jár, térjen be a győri Laptopszalonba is, garantáltan nem fogja megbánni!


Laptopszalon Győr
Cím: 9022 Győr, Pálffy Dénes utca 1.
Nyitva tartás: H-Szo: 09:00-18:00
Szaküzlet mobil: 20/800-3500
Szakszerviz mobil: 20/623-4223


Pucu



Így támogatja a FUJITSU az ENSZ fenntartható fejlődési céljait

Így támogatja a FUJITSU az ENSZ fenntartható fejlődési céljait

Komoly fejtörést okoz mostanában a világ vezetőinek és vezető vállalatinak a fenntartható fejlődés kérdése. Ugyanis valamilyen módon muszáj bővülni, de a föld erőforrásai...
Komoly fejtörést okoz mostanában a világ vezetőinek és vezető vállalatinak a fenntartható fejlődés kérdése. Ugyanis valamilyen módon...

A Motorola Moto G20 állítólag Unisoc processzorral és 4 GB RAM-mal érkezik

A Motorola Moto G20 állítólag Unisoc processzorral és 4 GB RAM-mal érkezik

Azt a hírt rebesgetik, hogy a Motorolánál új telefon van érkezőben, ez pedig nem más, mint a Moto G20. Úgy tűnik a gyártó szokatlan döntést hozott, ugyanis nem a Qualcomm...
Azt a hírt rebesgetik, hogy a Motorolánál új telefon van érkezőben, ez pedig nem más, mint a Moto G20. Úgy tűnik a gyártó szokatlan...

Hackerek, vigyázat! – Anti-cheat érkezett a PS5-höz

Hackerek, vigyázat! – Anti-cheat érkezett a PS5-höz

A Denuvo bejelentette, hogy népszerű népszerű Denuvo Anti-Cheat programja már a PlayStation 5-ön fut. Számos nagy játékcím már használja is a kiberbiztonsági programot –...
A Denuvo bejelentette, hogy népszerű népszerű Denuvo Anti-Cheat programja már a PlayStation 5-ön fut. Számos nagy játékcím már...