
Apple iWatch – októberben érkezhet
Habár a 2014-es WWDC-n belül szó sem esett az Apple iWatch-ról, mégis Októberben várhatjuk a megjelenést
Az idei Apple WWDC az iWatch nélkül kezdődött el és fejeződött be. Ez természetesen nem vette el a kedvét azoknak akik spekulálnak a megjelenésekkel és néhány nevesebb forrás is arra számít, hogy a tavalyihoz hasonló hardver rendezvényen fog majd debütálni az almás okosóra.
A bemutató dátuma már nem várat sokat magára, elég ha a sorok között olvasunk: a legutóbb például a Nike jelentette be, hogy nem fogja annyira erőltetni a Fuelband fitnessz eszköz eladását, ami már a hasonló funkciókat is magába integráló almás okosóra megjelenésének vízióját vetíti elénk. Azt viszont egyre többen valószínűsítik, hogy a tudatos életmód elősegítésében lesz nagy hasznunkra majd az Apple okosórája, hiszen a iOS 8-nál bemutatott HealthKit segítségével szinte a saját magunk diagnosztájává válhatunk. Annyi biztos, hogy a közeljövőben végre felpróbálhatjuk az Apple okosóráját, de hogy erre egy naptár szerint tervezhető októberi eseményen, vagy esetleg egy különleges, flashmob szerű bejelentésen lesz lehetőségünk, még nem tudni.
Forrás: http://asia.nikkei.com/Business/Trends/Apple-flexes-healthcare-muscles-with-new-wearable-device
Gabe

Így támogatja a FUJITSU az ENSZ fenntartható fejlődési céljait
Komoly fejtörést okoz mostanában a világ vezetőinek és vezető vállalatinak a fenntartható fejlődés kérdése. Ugyanis valamilyen módon...

A Motorola Moto G20 állítólag Unisoc processzorral és 4 GB RAM-mal érkezik
Azt a hírt rebesgetik, hogy a Motorolánál új telefon van érkezőben, ez pedig nem más, mint a Moto G20. Úgy tűnik a gyártó szokatlan...

Hackerek, vigyázat! – Anti-cheat érkezett a PS5-höz
A Denuvo bejelentette, hogy népszerű népszerű Denuvo Anti-Cheat programja már a PlayStation 5-ön fut. Számos nagy játékcím már...

AMD hivatalos közlemény: nem lesz kripo-bányászat elleni korlátozás az RX 6000 kártyákban
Habár az AMD Radeon RX 6000 szériája nem a legjobb választás kriptovaluta-bányászatra, a cég megerősítette, hogy nem fogják korlátozni...