
Asus Zenbook UX303LB teszt
Az Asus megújította az UX303 sorozatot, az UX303LB frissített hardverrel jött el hozzánk.
A tesztgépet ezúttal is a Laptopszalon ajánlotta fel, mely megtekinthető és kipróbálható a Laptopszalon budai üzletében, illetve megvásárolható a Laptopszalon szaküzleteiben.
Áttekintés
Egyre több ultrabook jelenik meg a notebook gyártók kínálatában. Bizonyára ez azt jelenti, hogy ezekre a gépekre egyre nagyobb a kereslet, hiszen ki ne akarná a régi, akár 3 kilós gépét egy új, alig másfél kilós, de ugyanolyan vagy nagyobb tudású darabra cserélni. Ennek aztán egyenes következménye az, hogy a kategória gépei jelen pillanatban erősen túlárazottak, a többeknek lélektani határt jelentő 200 ezer forint alatt szinte nem is találunk ultrabookokat, az igazán prémium darabokért akár 3-400 ezer forintot (vagy még többet) is elkérnek a gyártók. A prémium külső, a jó kijelző bizony durván megnyomja egy gép árát, még ha a hardvere ugyanolyan is, mint mondjuk egy 150 ezer forintos gépnek.
Külső
Impozáns dobozban érkezett a gép, mely az Asus multimédiás gépeinek csomagolását idézi. Az elegáns dobozban meglepően sok tartozékot találunk, a legszembetűnőbb egy bőrből és szövetből készült barna tok, melyben pont elfér a gép. Ezen kívül kapunk egy Displayport-HDMI átalakítót és egy USB-s LAN csatlakozót. És persze egy Asus feliratú tépőzáras pántot.
A gép kifejezetten szép lett. Nem a legvékonyabb ultrabook (2 cm), de a formaterv trükkjei miatt vékonynak mutatja magát. A külső és belső borítások mindenhol fémből vannak, a fedlapon az Asusra jellemző körkörös csiszolással, máshol sima matt felülettel. Az összeszerelési minőség is kiváló, hibamentes. A fedlap a műanyag gépeknél valamivel jobban védi a kijelzőt, de azért egy erősebb ütés kárt tehet benne és a hajlítást sem tolerálja. Az alső rész viszont nagyon merev, semmilyen irányban nem hajlik nem horpad.
Meglehetősen szétszórták a visszajelző ledeket a gépen, a Caps Lock visszajelzője a billentyűbe került, a HDD led a billentyűzet felett a jobb felső sarokban árválkodik, míg a töltésjelző a jobb oldalon helyezkedik el.
Csatlakozók
Csatlakozók terén az UX303 hozza a kötelezőt. Három USB portunk van, mindhárom 3.0 sebességű. A képátvitelre HDMI és mini Displayport áll rendelkezésre, a hangot kombinált fejhallgató-mikrofon csatlakozó szolgáltatja. Ezen kívül még egy SD kártyaolvasót is találunk a gépben.
Elöl nincs semmi.
Jobb oldalon a lefelé néző hangszórónyílás után találjuk a fejhallgató csatlakozót, mellette a HDMI portot, egy USB-t és a mini Displayportot. A sort a töltőcsatlakozó zárja.
Hátul a méretes zsanér fedlapot láthatjuk.
Bal oldalon két USB portot és az SD kártyaolvasót találjuk, valamint természetesen a hangszóró párját.
A gép alján nem találunk szerelőnyílást.
Beviteli eszközök
Sajnos a teljesen fém, amúgy nagyon stabil ház ellenére sem sikerült megfelelő alátámasztást biztosítani a billentyűzetnek, mely középen több mm-t is képes benyomódni erősebb nyomás hatására. Ennek ellenére azt kell mondanom, hogy a kategórián belül viszonylag jó billentyűzettel szerelték a gépet. A gombok ugyan rövid úton járnak, lenyomásukhoz kevés erő kell, de a leütési visszajelzés olyan határozott, hogy nincs az embernek olyan érzése, mint amikor egy tablet billentyűzetén gépel. Ezzel a leütési visszajelzéssel megmentette az Asus az alátámasztás hiánya miatt kialakult nem túl kellemes helyzetet. A billentyűzet további jelentős pozitívuma, hogy három lépésben állítható fehér háttérvilágítást kapott. Kis gikszer, hogy a magyar nyelvű betűk miatt összesen háromféle betűtípust találunk a billentyűkön, mert az ékezetes betűk kicsit eltérnek a többitől, a hosszú í pedig egy harmadik betűtípussal került feliratozásra.
A touchpadról túl sokat nem lehet elmondani, a kategóriában átlagos. Nagy méretű, a felület megfelelően csúszik, viszont a gombok egybe vannak építve az érintőfelülettel, mely egész felületén kattan. Ez néha, főleg kétkezes használatkor zavarokat eredményez, mert ha az ember egyik ujját a gombon tartja, akkor az zavarja a pozícionálás pontosságát, a kurzor elugorhat a célról.
Hang, kommunikáció
A gép megkapta az Asus multimédiás gépeinél megszokott Bang & Olufsen Ice Power védjegyet, mely elsősorban a hangchip felépítését érinti. A hangszórók az átlagnál valamivel jobban szólnak, ha nagyon figyelünk, még némi mélyhangot is felfedezhetünk, de semmiképp sem veszik fel a versenyt egy asztali, akár csak pár ezer forintos hangszóróval.
A gépben az Inteltől érkezett az ac képes Wifi, mely 4.0-ás bluetooth modullal van kombinálva. A beépített webkamera HD felbontású.
Kijelző
Az adatokat felsorolva (13,3”, fullhd, IPS, matt) azt gondolhatjuk, hogy a gép jó kijelzőt kapott és ez így is van. Minden téren meg lehetünk elégedve vele, nincsenek betekintési szög problémák, élénkek a színek és a fényerő is megfelelő. A gond megint a Windows háza táján van, mely továbbra sem tökéletesen méretezi át a felületi elemeket, emiatt ha nem natív felbontáson szeretnénk használni a gépet, akkor néhány helyen homályos szövegre, máshol kicsit széteső ablakokra számíthatunk. Natív felbontáson viszont kicsit már kisebb a kényelmesnél a méret, néhány helyen erőltetni kell a szemet. Ez a rész mindenképp valamilyen kompromisszumra kényszerít minket. A gép kapható 1600×900-as és QHD felbontású kijelzővel is, előbbi gyógyír lehet a méretezési problémákra, utóbbit viszont már végképp feleslegesnek érzem, ráadásul csak TN panel, nem IPS.
A zsanér meglepően erős, ennek ellenére könnyen mozog, a gép akár egy kézzel is nyitható. A nyitott kijelzőt is megfelelően tartja, mozgatásra csak enyhe remegés tapasztalható. A kijelző maximális nyitási szöge átlagosnak mondható.
Processzor
Az Intel® Haswell architektúrájából érkezett a gép központi egysége, az i5-5200U Processzor. A csökkentett órajelű processzor max. 15W-ot fogyaszt, két magjának maximális órajele 2,2 GHz, ez turbo módban egészen 2,7 GHz-ig mehet fel. Ereje gyakorlatilag mindenre elég, amire ezt a gépet használhatjuk.
Grafikus kártya
A processzorba épített HD5500-as integrált megoldáson kívül kapunk egy dedikált vga-t is, méghozzá egy Nvidia Geforce 940M-et. A Maxwell architektúrájú vga munkáját 2 GB DDR3 ram segíti. Ereje elegendő a régebbi játékok futtatására, újabb játékoknál már vissza kell vennünk néhány beállításból, hogy megfelelően fussanak.
Memória, háttértár, bővíthetőség
A gépbe gyárilag 4 GB DDR3L memória került az alaplapra forrasztva és egy szabad bővítőhelyünk van, mely további 4 GB-ot tud fogadni.
A háttértár a tesztre kapott gépben egy 128 GB-os Micron M600-as SSD teljesített szolgálatot, melynek köszönhetően a gép válaszideje gyors, a programok gyorsan betöltődnek, minden pörgősen zajlik. Érdekes módona gépben van egy másik SSD bővítőhely is, ahova mini mSata ssd kerülhet. A gyári specifikáció nem említi ezt a portot, így elképzelhető, hogy ide azt a 8 GB-os cache meghajtót szánták, mely bizonyos HDD-vel szerelt gépekhez jár.
Hőmérséklet, zaj, üzemidő
A gép hardvere meglehetősen erős egy ultrabookhoz képest, így nem meglepő, hogy a dupla ventilátoros hűtés ellenére is belefuthatunk throttlingba, amikor a cpu visszaveszi az órajelet. Szerencsére ez a veszteség nem túl jelentős, játék alatt sem esik 2 GHz alá az órajel.
A gép külső hőmérsékletei az elviselhető tartományon belül maradnak terhelés hatására is, egyedül a billentyűzet felső része melegszik 40 fok fölé. A ventilátor hangereje közepes.
A 47 Wh-s akku átlagos üzemidőket biztosít, filmnézés esetén majdnem 5 óra, terhelés esetén 1 óra körül alakul az akkuidő.
Értékelés
Az UX303 egy jól sikerült ultrabook. Az IPS panel, a fém felületek, a kellemes billentyűzet és a szupergyors ssd feledtetik azt a néhány hibát, amit a teszt során felfedeztem. Legnagyobb gond a billentyűzet nem megfelelő alátámasztása és az, hogy a hűtés néha kevésnek bizonyul az amúgy nem túl erős és kis fogyasztású hardverelemek mellé. Szerencsére egyik hiba sem súlyos, így a gép bátran ajánlható azoknak, akik utazáshoz, munkához olyan ultrabookot keresnek, amin kikapcsolódásként kicsit játszani is lehet.
Case

Így támogatja a FUJITSU az ENSZ fenntartható fejlődési céljait
Komoly fejtörést okoz mostanában a világ vezetőinek és vezető vállalatinak a fenntartható fejlődés kérdése. Ugyanis valamilyen módon...

A Motorola Moto G20 állítólag Unisoc processzorral és 4 GB RAM-mal érkezik
Azt a hírt rebesgetik, hogy a Motorolánál új telefon van érkezőben, ez pedig nem más, mint a Moto G20. Úgy tűnik a gyártó szokatlan...

Hackerek, vigyázat! – Anti-cheat érkezett a PS5-höz
A Denuvo bejelentette, hogy népszerű népszerű Denuvo Anti-Cheat programja már a PlayStation 5-ön fut. Számos nagy játékcím már...

AMD hivatalos közlemény: nem lesz kripo-bányászat elleni korlátozás az RX 6000 kártyákban
Habár az AMD Radeon RX 6000 szériája nem a legjobb választás kriptovaluta-bányászatra, a cég megerősítette, hogy nem fogják korlátozni...