
Az Android a legkedveltebb a tabletek körében
Lassan felkerülnek a világhálóra 2013 legérdekesebb statisztikái
2013-ban circa 121 millió robotos tabletet adtak el, miközben az almás fogyasztók köre ‘csak’ 70 millió körül alakult. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az Android ezen a téren egészen kiemelkedőt tudott alkotni, hiszen az eladásokat elnézve a különbség igen csak számottevő az első és a második helyezett között.
A fenti statisztikát érdemes kiegészíteni a következő adattal: 2011-ben összesen 60 millió tablet fogyott el világszerte. Vagyis tavaly csak az Androidos tabletekből kétszer annyi fogyott, mint 2011-ben összesen. Így a jövőre vonatkozólag azt a képet vizionálhatjuk, hogy egyre nagyobb hangsúlyt fognak fektetni a gyártók a tabletek piacára. Egyébként az Apple számára (melyet éppen év legkirályabb vállalkozásának kiáltottak ki) ez egy igen komoly presztízs veszteség, hiszen 2012-ben közel fej-fej mellett haladtak robotos-almás eladások sőt, végelszámolásban az Apple nyert az iPad-el. A 2013-as trend, vagyis az Android térnyerése az Apple vesztére azt is jelenti, hogy inkább van igény olcsóbb, mint prémium kategóriás tabletekre. A 2013-as eladások terén egyébként már a Microsoft is feltűnik, de a maga 4 milliós eladásával és 2.1 százalékos piaci részesedésével a harmadik helyet csak annak köszönheti, hogy nincs több versenyző a piacon.
Forrás: http://www.notebookcheck.net/Android-is-now-the-most-popular-platform-for-tablets.112412.0.html
Gabe

Így támogatja a FUJITSU az ENSZ fenntartható fejlődési céljait
Komoly fejtörést okoz mostanában a világ vezetőinek és vezető vállalatinak a fenntartható fejlődés kérdése. Ugyanis valamilyen módon...

A Motorola Moto G20 állítólag Unisoc processzorral és 4 GB RAM-mal érkezik
Azt a hírt rebesgetik, hogy a Motorolánál új telefon van érkezőben, ez pedig nem más, mint a Moto G20. Úgy tűnik a gyártó szokatlan...

Hackerek, vigyázat! – Anti-cheat érkezett a PS5-höz
A Denuvo bejelentette, hogy népszerű népszerű Denuvo Anti-Cheat programja már a PlayStation 5-ön fut. Számos nagy játékcím már...

AMD hivatalos közlemény: nem lesz kripo-bányászat elleni korlátozás az RX 6000 kártyákban
Habár az AMD Radeon RX 6000 szériája nem a legjobb választás kriptovaluta-bányászatra, a cég megerősítette, hogy nem fogják korlátozni...