
Elérhető az új Intel® Pine Trail M netbook platform
Még a tavalyi év végén jelentette be az Intel® hivatalosan, hogy elérhető a következő generációs Intel® Atom™ Processzor processzorok köré épülő új netbook platform, a Pine Trail M
A december második felében érkezett új platform számos érdekességet hordoz magában. A tervezéskor a fő szempont a hosszabb üzemidő és sebesség javítása volt. Ennek maradéktalanul sikerült eleget tenni, hisz az új Atom platform fogyasztása mindössze 7W. Újdonság, hogy az Intel® Atom™ Processzor N450 egyetlen szilikon lapkába integrálja a processzort, a memória vezérlőt és a grafikus chipet. Ez mellé jön az Intel® NM10 Express Chipset, mellyel rögtön látszik a fő különbség az előző generációhoz képest. Míg a Pine Trail M mindössze két fő egységből – a processzorból és a chipsetből – áll, addig a régi Diamondville platformot az Atom N270/N280 processzorok, a chipset és az I/O vezérlő alkotta.
A cég szerint a jelentős válozások következtében jóval kedvezőbb – a fent említett 7W-os – fogyasztás érhető el. A sajtóközlemény szerint átlagos energiafelhasználái körülmények között az új platform körülbelül 20%-al agyobb teljesítményre képes, míg a mérete az integrációnak köszönhetően az előző generációs platform mintegy 60%-a. Azaz az új megoldásból kompaktabb, kisebb, de erősebb rendszerek építhetőek.
A processzor paraméterei egyébként nem sokban különböznek a régiektől, 1,6GHz, és 512KB L2 cache van bennük, a gyártástechnológia 45 nanométer. A N450-et az Intel® Graphics Media Accelerator 3150 kíséri. Sem az árról, sem a Pine Trail M alapú netbookok érkezéséről nincs információnk, de minden komoly gyártó vélhetően már januárban bejelenti az ilyen platformra alapuló mobil megoldásait.
Gungl Ákos – techkalauz.hu

Így támogatja a FUJITSU az ENSZ fenntartható fejlődési céljait
Komoly fejtörést okoz mostanában a világ vezetőinek és vezető vállalatinak a fenntartható fejlődés kérdése. Ugyanis valamilyen módon...

A Motorola Moto G20 állítólag Unisoc processzorral és 4 GB RAM-mal érkezik
Azt a hírt rebesgetik, hogy a Motorolánál új telefon van érkezőben, ez pedig nem más, mint a Moto G20. Úgy tűnik a gyártó szokatlan...

Hackerek, vigyázat! – Anti-cheat érkezett a PS5-höz
A Denuvo bejelentette, hogy népszerű népszerű Denuvo Anti-Cheat programja már a PlayStation 5-ön fut. Számos nagy játékcím már...

AMD hivatalos közlemény: nem lesz kripo-bányászat elleni korlátozás az RX 6000 kártyákban
Habár az AMD Radeon RX 6000 szériája nem a legjobb választás kriptovaluta-bányászatra, a cég megerősítette, hogy nem fogják korlátozni...