részletes keresés

Google Nexus 8 – a HTC elnyerte a gyártói jogokat

Frissítve: 2017-07-19 09:57:54
Létrehozva: 2014-04-23 08:03:33

A HTC és a Google egy csapatot alkotva fogja elkészíteni a Nexus 8-at


Frissítés: Google Nexus már csak a múlt, Android Silver pedig a jövő


A Google Nexus 8-ast érintő korábbi hírmorzsánkban, már sikerült leszűkíteni a gyártók körét két versenyzőre, az ASUS-ra valamint a HTC-re. Mindkettő kellő tapasztalattal rendelkezik a Google eszközeinek gyártását illetőleg, így nyilván a döntés háttérben más szempontok játszottak döntő szerepet.


Google Nexus 8 – a HTC elnyerte a gyártói jogokat


Jelen állás szerint a Nexus 8 várhatóan idén, a harmadik üzleti negyedévben fog megjelenni, a gyártás jogát pedig a HTC zsebelhette be. Ez azonban nem csak elismerés, hanem komoly teher is. Ugyanis a harmadik generációs Nexus-al kapcsolatban egyre komolyabbak az elvárások, hiszen a táblagépek piacán óriási névnek számít és az, hogy a jelenlegi elsőségét megtartja-e a robotos platform, nagyban az új generációs Nexus-on fog múlni. Reméljük, hogy a tesztpadunkon is találkozhatunk majd a Google üdvöskéjével. 


Forrás: http://www.notebookcheck.net/Google-Nexus-8-to-be-manufactured-by-HTC.115384.0.html


Gabe



Így támogatja a FUJITSU az ENSZ fenntartható fejlődési céljait

Így támogatja a FUJITSU az ENSZ fenntartható fejlődési céljait

Komoly fejtörést okoz mostanában a világ vezetőinek és vezető vállalatinak a fenntartható fejlődés kérdése. Ugyanis valamilyen módon muszáj bővülni, de a föld erőforrásai...
Komoly fejtörést okoz mostanában a világ vezetőinek és vezető vállalatinak a fenntartható fejlődés kérdése. Ugyanis valamilyen módon...

A Motorola Moto G20 állítólag Unisoc processzorral és 4 GB RAM-mal érkezik

A Motorola Moto G20 állítólag Unisoc processzorral és 4 GB RAM-mal érkezik

Azt a hírt rebesgetik, hogy a Motorolánál új telefon van érkezőben, ez pedig nem más, mint a Moto G20. Úgy tűnik a gyártó szokatlan döntést hozott, ugyanis nem a Qualcomm...
Azt a hírt rebesgetik, hogy a Motorolánál új telefon van érkezőben, ez pedig nem más, mint a Moto G20. Úgy tűnik a gyártó szokatlan...

Hackerek, vigyázat! – Anti-cheat érkezett a PS5-höz

Hackerek, vigyázat! – Anti-cheat érkezett a PS5-höz

A Denuvo bejelentette, hogy népszerű népszerű Denuvo Anti-Cheat programja már a PlayStation 5-ön fut. Számos nagy játékcím már használja is a kiberbiztonsági programot –...
A Denuvo bejelentette, hogy népszerű népszerű Denuvo Anti-Cheat programja már a PlayStation 5-ön fut. Számos nagy játékcím már...