
Google okosóra az LG műhelyéből
Várhatóan a koreai székhelyű LG fogja gyártani a Google okosóráját
Nem túl meglepő, hogy nem a Google fogja gyártani a saját termékét. Elég csak belegondolnunk a Chromebook-ok vagy a Nexus okostelefonok sorába, sőt! Az utóbbiak közül az LG már amúgy is sikeresen együttműködött a Google-el, hiszen a Nexus 4-es és 5-ös okostelefonokat Koreában készítették el.
Az okosórák viszonylagos sikertelensége látszólag nem tántorította el a különböző gyártókat, hiszen a Samsung éppen tegnap leplezte le okosóráinkak legújabb generációját és az Apple iWatch is még az idén megjelenhet. A most kiszivárgott információk szerint pedig, egy Júniusban tartandó eseményen bemutatják a Google által fejlesztett okosórát, mely a Nexus 4-eshez hasonlóan az LG készíthet majd el.
Sajnos túl sok hír még nem érkezett hozzánk a Google okosórájáról. Annyit tudni vélhetünk, hogy egy módosított Android alatt fog majd futni, melyben nagy hangsúlyt fog kapni a Google hang alapú keresője, a Now. Azt elnézve, hogy a Google jelenleg is az egyik leginnovatívabb vállalat a világon, érdemes lesz komolyabb figyelmet fordítani a hamarosan bemutatásra kerülő okosórára.
Gabe

Így támogatja a FUJITSU az ENSZ fenntartható fejlődési céljait
Komoly fejtörést okoz mostanában a világ vezetőinek és vezető vállalatinak a fenntartható fejlődés kérdése. Ugyanis valamilyen módon...

A Motorola Moto G20 állítólag Unisoc processzorral és 4 GB RAM-mal érkezik
Azt a hírt rebesgetik, hogy a Motorolánál új telefon van érkezőben, ez pedig nem más, mint a Moto G20. Úgy tűnik a gyártó szokatlan...

Hackerek, vigyázat! – Anti-cheat érkezett a PS5-höz
A Denuvo bejelentette, hogy népszerű népszerű Denuvo Anti-Cheat programja már a PlayStation 5-ön fut. Számos nagy játékcím már...

AMD hivatalos közlemény: nem lesz kripo-bányászat elleni korlátozás az RX 6000 kártyákban
Habár az AMD Radeon RX 6000 szériája nem a legjobb választás kriptovaluta-bányászatra, a cég megerősítette, hogy nem fogják korlátozni...