
Iskolakezdés = laptop vásárlás
Bár néhány évvel ezelőtt még biztos mosolyogtunk volna ezen a címben jelzett összefüggésen, de manapság már szinte természetes, a hordozhat ó számítógépek szépen lassan a hétköznapjaink részévé váltak. Ez a fiatalokra fokozottan érvényes, hisz általá
.Tavaly még arról cikkeztünk, hogy miért fontos egy diák számára a laptop, de az idei évben inkább egy készülék ajánlóval segítjük az iskolakezdést.
1. Általános célú iskolai feladatok
Olyan noteszgépet válasszunk, amely megbízható gyártótól származik, lehetőleg két vagy három éves garancia-idővel, és van hazai szervizhálózata (az ACER-nek és az ASUS-nak pl. nincs). Ha lehet, legalább 2GB memóriával és 250GB-os tárhellyel rendelkezzen. Ajánlott a kétmagos processzor is, bár enélkül azért még el fogunk tudni boldogulni az Internet, a szövegszerkesztők, és a üzenetküldős programok világában. Ilyen pl. a Dell Inspiron 1545 sorozat nagyon szép képet adó LED-es kijelzővel, a megbízható Lenovo G550 sorozat bármely darabja, a HP Compaq olcsóbb készülékei illetve az új Toshiba L500-as sorozat belépő szintű modelljei.
2. Tervezési feladatok
Fontos tudni, hogy a legismertebb tervezőprogramok a processzoron kívül a laptopunk 3D-s grafikus képességét is igénybe veszik, ezért lehetőség szerint olyan notit válasszunk amely dedikált videóvezérlővel rendelkezik. Számos ilyen modell van, íme, a teljesség igénye nélkül néhány: Lenovo G550A, , Toshiba Satellite A300-22W, vagy a Dell 1545-ös és a Studio 1555-ös ATI Radeon HD VGA kártyával.
3. Grafika, multimédia
Ebben a szegmensben fontos a sok memória és a szép képminőség, lehetőleg mindenféle kártyaolvasóval és minél bőségesebb csatlakozó választékkal. A külön dedikált videókártya nem alapkövetelmény. Pl.: Lenovo G550G, Dell Studio, illetve a Toshiba A300 sorozat valamely olcsóbb tagja.
4. Gazdasági, üzleti irányultság
Fontos új szempont lehet a laptop márkája és ismertsége is. A legtöbb felsővezető és cégvezető a világban a Lenovo ThinkPad sorozatának valamelyikével dolgozik, nem véletlenül. A ThinkPad-ek híresek a megbízhatóságukról és a kiváló minőségükről. Érdemes valamivel több pénzt kiadni a minőségért, hosszútávon jobban megéri, mind futkosni a garancia után.
A döntés akkor nem nehéz, ha már sikerült tisztáznunk magunkban, hogy a következő években mire is fogjuk használni a “Drágaszágot”.
Folkmann Ferenc – Laptopkalauz.hu

Így támogatja a FUJITSU az ENSZ fenntartható fejlődési céljait
Komoly fejtörést okoz mostanában a világ vezetőinek és vezető vállalatinak a fenntartható fejlődés kérdése. Ugyanis valamilyen módon...

A Motorola Moto G20 állítólag Unisoc processzorral és 4 GB RAM-mal érkezik
Azt a hírt rebesgetik, hogy a Motorolánál új telefon van érkezőben, ez pedig nem más, mint a Moto G20. Úgy tűnik a gyártó szokatlan...

Hackerek, vigyázat! – Anti-cheat érkezett a PS5-höz
A Denuvo bejelentette, hogy népszerű népszerű Denuvo Anti-Cheat programja már a PlayStation 5-ön fut. Számos nagy játékcím már...

AMD hivatalos közlemény: nem lesz kripo-bányászat elleni korlátozás az RX 6000 kártyákban
Habár az AMD Radeon RX 6000 szériája nem a legjobb választás kriptovaluta-bányászatra, a cég megerősítette, hogy nem fogják korlátozni...