
Jönnek a Samsung notik
Pár Samsung noti már készült, de eddig még nem volt ekkora invázió laptopfronton, mint amire most készül az eddig csak alkatrészeiről ismert távol-keleti gyártó
A világ legnagyobb noteszgép alkatrész gyártója, a Samsung bejelentette: belép a noteszgépek piacára is, azaz megkezdi a komplett noteszgép gyártást is. A dolog egyébként nem sok újdonságot jelent majd a cég számára, hiszen a Samsung az egyik legnagyobb noti kijelző, memória illetve merevlemez gyártó a világon.
A cég első körben Észak-Amerikában kezdi forgalmazni a mobil megoldásait. A Samsung igyekszik a teljes palettát lefedni, hisz minden méretben kínál egy-egy modell családot. A legkisebb gépet a Samsung N10 jelenti, mely a netbookok mezőnyét gazdagítja. A 10,2 hüvelykes, széles kijelzős gép 6 cellás akkumulátorral és 160GB-os merevlemezzel kerül forgalomba, mindössze 499 dollárért. Az ultrahordozható kategóriát a Q310 és az X360 jelenti 1149 illetve 1299-es áron. Mindkét gép 13,3 hüvelykes, LED-es panellel váráolható meg. A Thin & Light szegmensbe az X460 érkezik, míg hagyományos 15,4-es DTR gépnek a cég az R610-et ajánlja, míg az üzleti vonalban a P460 és a P560 veszi fel a konkurenciával a harcot.
A gépek pontos elérhetőségéről még semmi információ sincs.

Így támogatja a FUJITSU az ENSZ fenntartható fejlődési céljait
Komoly fejtörést okoz mostanában a világ vezetőinek és vezető vállalatinak a fenntartható fejlődés kérdése. Ugyanis valamilyen módon...

A Motorola Moto G20 állítólag Unisoc processzorral és 4 GB RAM-mal érkezik
Azt a hírt rebesgetik, hogy a Motorolánál új telefon van érkezőben, ez pedig nem más, mint a Moto G20. Úgy tűnik a gyártó szokatlan...

Hackerek, vigyázat! – Anti-cheat érkezett a PS5-höz
A Denuvo bejelentette, hogy népszerű népszerű Denuvo Anti-Cheat programja már a PlayStation 5-ön fut. Számos nagy játékcím már...

AMD hivatalos közlemény: nem lesz kripo-bányászat elleni korlátozás az RX 6000 kártyákban
Habár az AMD Radeon RX 6000 szériája nem a legjobb választás kriptovaluta-bányászatra, a cég megerősítette, hogy nem fogják korlátozni...