
Kiszivárgott az új BlackBerry
A “Vienna” remélhetőleg barátibb árcédulával fog érkezni
Az első Androidos BlackBerry, a Priv csendes rajtja után úgy néz ki, hogy a gyártó elkötelezte magát és ezen irányba akar haladni a jövőben. A mobilos portálokon sorra jelentek meg a valószínűsíthetően szintén Android OS-alapú eszköz képei. A QWERTY billentyűzet nem egy külön, kicsúsztatható lapon kapott helyet, mint a Priv esetében, hanem “örök”.
A Vienna kódnevű készülékről az információkat elsőként a CrackBerry hozta le. A Priv kódneve Venice volt, ennek tudatában az új név sem tűnik elképzelhetetlennek. Mindkettő egy-egy híres európai város, amiket úgy tűnik kedvel a BlackBerry. A Vienna a képek alapján egy megfizethető versenyzőnek tűnik, a felhasznált anyagok kevésbé keltenek prémium érzétet, mint mondjuk a Priv esetében. A billentyűzeten kívül 3 fizikai gomb látszik a készülék oldalán, valamint láthatóak az első- és hátsó kamerák is.
Azt azonban nem tudni, hogy mi lesz a végső neve, valamint a megjelenésről és az árazásról sincsenek információk, de izgatottan várjuk a további fejleményeket. Stay tuned!
Forrás: mobipicker.com
Marci

Így támogatja a FUJITSU az ENSZ fenntartható fejlődési céljait
Komoly fejtörést okoz mostanában a világ vezetőinek és vezető vállalatinak a fenntartható fejlődés kérdése. Ugyanis valamilyen módon...

A Motorola Moto G20 állítólag Unisoc processzorral és 4 GB RAM-mal érkezik
Azt a hírt rebesgetik, hogy a Motorolánál új telefon van érkezőben, ez pedig nem más, mint a Moto G20. Úgy tűnik a gyártó szokatlan...

Hackerek, vigyázat! – Anti-cheat érkezett a PS5-höz
A Denuvo bejelentette, hogy népszerű népszerű Denuvo Anti-Cheat programja már a PlayStation 5-ön fut. Számos nagy játékcím már...

AMD hivatalos közlemény: nem lesz kripo-bányászat elleni korlátozás az RX 6000 kártyákban
Habár az AMD Radeon RX 6000 szériája nem a legjobb választás kriptovaluta-bányászatra, a cég megerősítette, hogy nem fogják korlátozni...