részletes keresés

Komoly sebezhetőséget fedeztek fel az Androidban

Frissítve: 2017-07-18 18:37:47
Létrehozva: 2015-08-10 12:19:53

A támadók akár egy fertőzött MMS segítségével képesek hozzáférni a telefonon tárolt adatokhoz


A Zimperium Mobile Security szakértői találták meg a ‘Stagefright’ névre keresztelt nagyon komoly hibát, mely a 2010-ben bemutatott Android 2.2 után kiadott minden Androidot futtató készüléket érint. A hackelés egy fertőzött MMS megérkezésével kezdődik, ennek segítségével férhetnek hozzá képekhez, üzenetekhez és egyéb személyes adatokhoz. A felhasználók nagyjából 15%-a van a legnagyobb veszélyben, hiszen a Jelly Bean (Android 4.3) előtti verzióknál meg sem kell nyitni az üzenetet ehhez, a készüléken csak annyit látni, hogy új értesítés van, viszont közben már a támadók valószínűleg hozzáfértek az adatokhoz. A frissebb verzióval rendelkezőknél már az üzenetet meg kell nyitni ugyanehhez, tehát ők valamivel nagyobb biztonságban vannak.


Erre reagálva a Google, a Samsung és az LG bejelentette, hogy havonta fognak kiadni biztonsági javításokat készülékeikhez, illetve már a Motorola is dolgozik a hiba javításán. Nyilvánvaló, hogy a többi vállalat is már megkezdte ezt a folyamatot, hiszen elég komoly sebezhetőségről van szó, amit nem lehet csak úgy figyelmen kívül hagyni.


Forrás


Kövessen minket a Facebookon!


DMR



Így támogatja a FUJITSU az ENSZ fenntartható fejlődési céljait

Így támogatja a FUJITSU az ENSZ fenntartható fejlődési céljait

Komoly fejtörést okoz mostanában a világ vezetőinek és vezető vállalatinak a fenntartható fejlődés kérdése. Ugyanis valamilyen módon muszáj bővülni, de a föld erőforrásai...
Komoly fejtörést okoz mostanában a világ vezetőinek és vezető vállalatinak a fenntartható fejlődés kérdése. Ugyanis valamilyen módon...

A Motorola Moto G20 állítólag Unisoc processzorral és 4 GB RAM-mal érkezik

A Motorola Moto G20 állítólag Unisoc processzorral és 4 GB RAM-mal érkezik

Azt a hírt rebesgetik, hogy a Motorolánál új telefon van érkezőben, ez pedig nem más, mint a Moto G20. Úgy tűnik a gyártó szokatlan döntést hozott, ugyanis nem a Qualcomm...
Azt a hírt rebesgetik, hogy a Motorolánál új telefon van érkezőben, ez pedig nem más, mint a Moto G20. Úgy tűnik a gyártó szokatlan...

Hackerek, vigyázat! – Anti-cheat érkezett a PS5-höz

Hackerek, vigyázat! – Anti-cheat érkezett a PS5-höz

A Denuvo bejelentette, hogy népszerű népszerű Denuvo Anti-Cheat programja már a PlayStation 5-ön fut. Számos nagy játékcím már használja is a kiberbiztonsági programot –...
A Denuvo bejelentette, hogy népszerű népszerű Denuvo Anti-Cheat programja már a PlayStation 5-ön fut. Számos nagy játékcím már...