
Legalább három 10nm-es családja lesz az Intelnek
A harmadik processzor család valószínűleg a Tigerlake kódnevet kapja
A The Motley Fool oldalán megjelenő riport szerint (amit eredetileg a PC Perspective hozott le) az Intel® legalább három 10nm-es processzor család bevezetését tervezi. A 14nm-es node után ez lenne a második, ahol 2 család helyett 3 kerül forgalomba.
A jelenlegi ütemezés szerint az első a Cannonlake lenne, 2017-es megjelenéssel. Ezt követné egy évvel később az Icelake. A harmadik családot Tigerlake-nek hívná a gyártó a jelenlegi információk alapján. Az Intel ütemezését ismerve a 2019-es év második fele nem meglepő a megjelenést illetően.
Az Intel® reméli, hogy át tud állni arra, hogy 2 évente 2 új terméket hoznak ki, de az egyre komplexebb gyártási folyamatok miatt ezt nehéz kivitelezni. A 10nm-es node után a 7nm-es modelleket semmiképpen ne várjuk 2020 előtt, az 5nm-es lapkákra pedig egészen biztosan legalább 2022-ig kell várni.
Az Intel® harmadik 14nm-es modelljei a Kaby Lake kódnevet viselik, amiről még egyelőre nincsenek információk. Az Intel® még mindig hoz ki Skylake alapú processzorokat, így a Kaby Lake csak az év második felétől lesz elérhető.
Forrás: techspot.com
Marci

Így támogatja a FUJITSU az ENSZ fenntartható fejlődési céljait
Komoly fejtörést okoz mostanában a világ vezetőinek és vezető vállalatinak a fenntartható fejlődés kérdése. Ugyanis valamilyen módon...

A Motorola Moto G20 állítólag Unisoc processzorral és 4 GB RAM-mal érkezik
Azt a hírt rebesgetik, hogy a Motorolánál új telefon van érkezőben, ez pedig nem más, mint a Moto G20. Úgy tűnik a gyártó szokatlan...

Hackerek, vigyázat! – Anti-cheat érkezett a PS5-höz
A Denuvo bejelentette, hogy népszerű népszerű Denuvo Anti-Cheat programja már a PlayStation 5-ön fut. Számos nagy játékcím már...

AMD hivatalos közlemény: nem lesz kripo-bányászat elleni korlátozás az RX 6000 kártyákban
Habár az AMD Radeon RX 6000 szériája nem a legjobb választás kriptovaluta-bányászatra, a cég megerősítette, hogy nem fogják korlátozni...