
Őrület: 73 millió okostelefont szállított le fél év alatt a Huawei
A Huawei kiadta jelentését a 2017-es esztendő első félévére vonatkozólag: 73 millió okostelefont szállítottak le, ami 36%-os éves növekedést jelent. A céget a Mate 9...
A Huawei kiadta jelentését a 2017-es esztendő első félévére vonatkozólag: 73 millió okostelefont szállítottak le, ami 36%-os éves növekedést jelent. A céget a Mate 9 és a Mate 9 Pro (együtt (8,5 millió) vitte a hátán, de a P10 és a P10 Plus (6 millió) is sokat hozzátett az eredményekhez.
Tavaly egyébként 20,6%-os volt az emelkedés, ezt tehát bőven sikerült megugrania a kínai cégnek, a forgalom pedig az egekben volt az elmúlt hat hónapban, hiszen 15,4 milliárd dollárra rúgott. A Huawei vezérigazgatója szerint azonban még így sem kielégítőek a számok, ugyanis a cél az, hogy Kína piacának 30-40%-t uralják a következő három év végére, ami nem kis feladat, és a mostani 22,1%-kal már így is messze az első helyen állnak.

Így támogatja a FUJITSU az ENSZ fenntartható fejlődési céljait
Komoly fejtörést okoz mostanában a világ vezetőinek és vezető vállalatinak a fenntartható fejlődés kérdése. Ugyanis valamilyen módon...

A Motorola Moto G20 állítólag Unisoc processzorral és 4 GB RAM-mal érkezik
Azt a hírt rebesgetik, hogy a Motorolánál új telefon van érkezőben, ez pedig nem más, mint a Moto G20. Úgy tűnik a gyártó szokatlan...

Hackerek, vigyázat! – Anti-cheat érkezett a PS5-höz
A Denuvo bejelentette, hogy népszerű népszerű Denuvo Anti-Cheat programja már a PlayStation 5-ön fut. Számos nagy játékcím már...

AMD hivatalos közlemény: nem lesz kripo-bányászat elleni korlátozás az RX 6000 kártyákban
Habár az AMD Radeon RX 6000 szériája nem a legjobb választás kriptovaluta-bányászatra, a cég megerősítette, hogy nem fogják korlátozni...