
Új akkumulátorokon dolgozik a Sony
A vállalat célja 2020-ig a teljesítmény 40%-os növelése
A Sony terve, hogy 5 éven belül élesben is alkalmazhatják új akkumulátor-technológiájukat. A japán Nikkei újság szerint a Sony új lítium-szulfát és magnézium-szulfát akkumulátorai fogják leváltani a mai lítium-ion technológián alapuló darabokat. A teljesítmény ezáltal 40%-kal is növekedhet. Elsősorban okostelefonokban kívánják majd őket használni, a céldátum 2020.
A probléma a lítium-ion technológiával, hogy kezdi elérni az elméleti korlátait. A gyártók ugyan tudják növelni az akkumulátorok méretét (amit már láthattunk is egyes brutálisan nagy telefonban), vagy optimalizálni a kijelző energia felhasználását, de ettől a technológia még nem lesz jobb. Sőt, ahogy a telefonok hardveresen egyre erősebbek, úgy egyre nagyobb lesz a probléma, tehát csak egy új eljárással lehet megoldani a problémát.
Az új akkumulátorok fejlesztése azonban nehézkesnek bizonyul a laboratóriumi környezeten kívül. Ezek kevésbé bizonyultak stabilnak, valamint a rengeteg újratöltés során sem tudják megőrizni kapacitásukat, ami egy telefon esetében ugye alapvető elvárás. A technikai akadályok mellett a tesztelés és a gyártás is rendkívül nehézkes és hosszú folyamat. A Nikkei szerint a Sony-nak még nem sikerült leküzdenie ezen akadályokat és az új technológia hajlamos a túlmelegedésre és esetleg még ki is gyulladhat.
Igaz, hogy aligha ez az első lítium-szulfáton alapuló próbálkozás, amivel komoly teljesítménynövekedést értek el, de az, hogy a Sony áll a háttérben, bizakodásra ad okot. A legtöbb hasonló próbálkozás egyetemekről vagy startupokból jön, amikből végül nem lesz kézzel fogható termék. Az, hogy a gyártó publikusan is válallta a fejlesztést azt jelzi, hogy tényleges újítások jöhetnek a jövőben.
Forrás: pcworld.com
Marci

Így támogatja a FUJITSU az ENSZ fenntartható fejlődési céljait
Komoly fejtörést okoz mostanában a világ vezetőinek és vezető vállalatinak a fenntartható fejlődés kérdése. Ugyanis valamilyen módon...

A Motorola Moto G20 állítólag Unisoc processzorral és 4 GB RAM-mal érkezik
Azt a hírt rebesgetik, hogy a Motorolánál új telefon van érkezőben, ez pedig nem más, mint a Moto G20. Úgy tűnik a gyártó szokatlan...

Hackerek, vigyázat! – Anti-cheat érkezett a PS5-höz
A Denuvo bejelentette, hogy népszerű népszerű Denuvo Anti-Cheat programja már a PlayStation 5-ön fut. Számos nagy játékcím már...

AMD hivatalos közlemény: nem lesz kripo-bányászat elleni korlátozás az RX 6000 kártyákban
Habár az AMD Radeon RX 6000 szériája nem a legjobb választás kriptovaluta-bányászatra, a cég megerősítette, hogy nem fogják korlátozni...