
iOS 8 – osztott képernyős multitasking
Legalábbis úgy néz ki az iOS 8-al legalább az iPad-eken elérhető lesz ez a funkció
Az Apple iPad az egyik legkelendőbb portéka a táblagépek piacán, ez viszont nem azt jelenti, hogy nincs hova fejlődni. Igaz, a hardware változatlan marad, az iOS 8-al viszont osztott képernyős multitasking funkcióhoz fogunk majd hozzáférni az almás táblagépünkön, számos más funkció mellett.
Az operációs rendszer frissítését követően két részre oszthatjuk a kijelzőt és mindkettőben egyidejűleg futtathatunk és használhatunk egy-egy alkalmazást. Fontos hangsúlyozni, hogy ez csak fektetett nézetben lesz lehetséges. Ezzel a megoldással egyébként már régóta adósa az almás vállalat felhasználóinak, hiszen Windows-t futtató táblagépeken ez már régóta létező opció sőt, az üzleti szférában igen csak kedveltté is vált az osztott képernyős multitasking. Ezzel a megoldás megnyílik az út azon alkalmazások előtt, melyek képesek lesznek a tartalom megosztásra, egészen pontosan a képernyő egyik feléről a másikra húzhatnánk át az megosztani/áthelyezni kívánt adatot. Hírünk kiszivárgott információkon alapszik, nem hivatalos nyilatkozaton.
Gabe

Így támogatja a FUJITSU az ENSZ fenntartható fejlődési céljait
Komoly fejtörést okoz mostanában a világ vezetőinek és vezető vállalatinak a fenntartható fejlődés kérdése. Ugyanis valamilyen módon...

A Motorola Moto G20 állítólag Unisoc processzorral és 4 GB RAM-mal érkezik
Azt a hírt rebesgetik, hogy a Motorolánál új telefon van érkezőben, ez pedig nem más, mint a Moto G20. Úgy tűnik a gyártó szokatlan...

Hackerek, vigyázat! – Anti-cheat érkezett a PS5-höz
A Denuvo bejelentette, hogy népszerű népszerű Denuvo Anti-Cheat programja már a PlayStation 5-ön fut. Számos nagy játékcím már...

AMD hivatalos közlemény: nem lesz kripo-bányászat elleni korlátozás az RX 6000 kártyákban
Habár az AMD Radeon RX 6000 szériája nem a legjobb választás kriptovaluta-bányászatra, a cég megerősítette, hogy nem fogják korlátozni...