
iPhone 6 – nyolc dolog amit eddig tudni vélünk
Különböző iPhone 6 verziók, Healthbook és még sok minden más, amiről eddig tudhatunk
Az elmúlt években már megszokhattuk, hogy nem igazán találkozunk olyan Apple logóval ellátott készülékkel, melyről ne tudnánk szinte mindent már a megjelenést megelőző néhány hónapban. Ezt a tendenciát az iPhone 6 sem fogja megváltoztatni, de ez nem is baj. Lássuk, mit tudhatunk az új almás okostelefonról.
1, Nem csak egy új iPhone érkezik. Számtalan, több forrásból származó pletyka látott már napvilágot és teljesen biztosat természetesen még nem tudunk mondani, de annyi azért borítékolható, hogy nem egy iPhone fog érkezni. Elsősorban a méret fogja őket megkülönböztetni, de az sem kizárt, hogy az iPhone 5-ösökhöz hasonlóan anyaghasználatbeli (és így végső soron végfogyasztói árban megmutatkozó) különbséggel is találkozhatunk.
2, Még drágább lehet. Legalább egy, megbízható forrásból dolgozó elemező számít arra, hogy emelkedni fog a legújabb almás logóval ellátott okostelefonok ára, sőt! Állítása szerint az Apple már tárgyal is erről a különböző mobil szolgáltatókkal.
3, Legalább egy verzió hamarabb jelenhet meg. Érdemes lesz odafigyelni az Apple jövő hónapban tartandó, fejlesztői konferenciájára. Sokan számítanak arra, hogy legalább egy iPhone 6 verzió bemutatásra kerül ezen az eseményen, de abban szinte mindenki megegyezik, hogy legkésőbb Augusztusig sor fog kerülni erre. Ez az iPhone 6 várhatóan a kisebb lesz, mivel a phablet méreteket öltő almás okostelefon állítólag gyártási problémákkal küszködik.
4, Várhatóan iPhone 6 lesz a hivatalos elnevezés is. Kicsit talán triviálisnak tűnik, viszont egyelőre hivatalos megerősítés nem történt a cupertinó óriás részéről, hogy az új okostelefonjaik viszik-e tovább a már ismert nevet. Viszont, a méretbeli és kivitelezésbeli különbségek esetleg eredményezhetik azt, hogy az Air és a Mini elnevezések is megjelennek majd.
5, Lenyűgöző kamerára számítunk. Az iPhone okostelefonok kameráit mindig a legjobbak közé sorolhattuk. Ez várhatóan most sem lesz másképp, a legutóbbi hírek arról számoltak be, hogy Ari Partinen – aki korábban a Nokia Lumia kamerákért felelős mérnöke is volt – jelenleg az Apple sorait erősíti. A kamera optikai képstabilizátort kap és szoftveres úton lehet majd növelni a felbontást az ún. Super Resolution Mode segítségével.
6, Még hasznosabb lesz az ujjlenyomat olvasó. Az Apple jelenleg 800 millió iTunes felhasználói fiókkal rendelkezik, melynek több mint negyedéhez bank- és/vagy hitelkártyát is csatoltak és ez komoly kiaknázatlan lehetőséget jelentett, egészen eddig. Az ún. TouchID segítségével megkönnyíthetjük a vásárlás folyamatát a világhálón, legalábbis erre számíthatunk.
7, Jöhet az új iOS is. Azt, hogy az új iPhone-al karba öltve jelenik meg az iOS 8 az szinte biztos. A már említett fejlesztői konferencia pedig ennek bemutatására fog kiváló teret szolgáltatni. Rengeteg új lehetőséget ígér az Apple, ezek közül a legkiemelkedőbb a Healthbook megjelenése. Az új szenzoroknak köszönhetően a hőmérséklet, páratartalom, nyomás mérése sem jelent gondot és az iPhone 6 várhatóan lépésszámlálásra is képes lesz sőt, akár a véroxigénszint mérésére is. Siri olyan új trükkökkel gazdagodhat, mint a Shazam segédletű zeneszám azonosítás és az Apple Maps-ben is jön néhány újítás.
8, Együttműködhet az Apple okosórájával. Bizony, az iWatch megjelenése is közeleg és nem valószínű, hogy önállóan érdemes lesz alkalmazni, teljes értékű csak egy másik Apple eszköz társaságában lesz. Az új iOS és a Healthbook megjelenése olyan spekulációkra ad lehetőséget, melyek teret nyitnak egy új, egészséget fókuszpontba állító almás okosórának.
Természetesen, a fentebb megtalálható információk egyikét sem vehetjük készpénznek, de ha a múltba tekintünk szinte láthatjuk magunk előtt, hogy az ilyen fajta kiszivárogtatások nem új keletűek és az Apple esetében nagyjából igaznak is bizonyultak. Annyi biztos, hogy jönni fog az új almás okostelefon és ennek a zászlóshajónak a vitorlája egy fokkal nagyobb lesz, mint amit az elmúlt években láthattunk.
Források:
http://www.macrumors.com/2014/05/05/apple-health-fitness-platform/
http://9to5mac.com/2014/04/07/everything-to-know-about-ios-8-and-os-x-10-10-roundup-new-details/
http://venturebeat.com/2014/04/23/apple-has-nearly-800-million-itunes-accounts/
http://www.theverge.com/2014/5/9/5698550/apple-hires-ari-partinen-from-nokia
http://bgr.com/2014/04/29/iphone-6-vs-iphone-5s-vs-ipod-touch/
Gabe

Így támogatja a FUJITSU az ENSZ fenntartható fejlődési céljait
Komoly fejtörést okoz mostanában a világ vezetőinek és vezető vállalatinak a fenntartható fejlődés kérdése. Ugyanis valamilyen módon...

A Motorola Moto G20 állítólag Unisoc processzorral és 4 GB RAM-mal érkezik
Azt a hírt rebesgetik, hogy a Motorolánál új telefon van érkezőben, ez pedig nem más, mint a Moto G20. Úgy tűnik a gyártó szokatlan...

Hackerek, vigyázat! – Anti-cheat érkezett a PS5-höz
A Denuvo bejelentette, hogy népszerű népszerű Denuvo Anti-Cheat programja már a PlayStation 5-ön fut. Számos nagy játékcím már...

AMD hivatalos közlemény: nem lesz kripo-bányászat elleni korlátozás az RX 6000 kártyákban
Habár az AMD Radeon RX 6000 szériája nem a legjobb választás kriptovaluta-bányászatra, a cég megerősítette, hogy nem fogják korlátozni...