
HP Probook 430, 440, 450 G3 teszt – A harmadik generáció
A HP Probook 4-es sorozatának harmadik generációs tagjait teszteltük.
A tesztalanyt a Laptopszalon biztosította számunkra, mely megtekinthető és kipróbálható a Laptopszalon Budai üzletében.
Áttekintés
Újra az üzleti gépek világába vezet az utunk, azon belül is a klasszikus irodai feladatokra szánt gépek közé. A HP Probook 4-es sorozata többféle méretben, sokféle konfigurációban kapható. Közös bennük az, hogy szövegszerkesztésre, táblázatkezelésre, hasonló irodai feladatokra készültek, jól tűrik a napi hordozást, az akár több órás folyamatos igénybevételt is. Ennek megfelelően robosztus felépítésű házuk van, kezelőfelületük strapabíró, a külső borítások ellenállnak a hordozáskor fellépő igénybevételeknek. És ami a legfontosabb, billentyűzetük is úgy van tervezve, hogy pontosan és kényelmesen lehessen rajta akár hosszabb szövegeket is begépelni.
Ebben a tesztben a négytagú család három tagjával ismerkedhetünk meg, a HP Probook 430, 440 és 450-es gépekkel. Mindegyikből a 3. generációs változat járt nálunk, melyet G3-mal jelölnek. A korábbi generációkhoz képest a legfontosabb újítás az Intel® legújabb generációs Skylake processzorainak megjelenése és az, hogy immár mindegyik gépbe bekerült az m.2 SSD bővítési lehetőség. A számozásból kiderülhet, hogy rendre 13,3, 14,1 és 15,6-os méretű kijelzővel szerelték a gépeket. A három testvéren kívül van egy nagyobb is, a 17,3-as kijelzővel rendelkező Probook 470.
Mint írtam, sokféle konfigurációval elérhetők a gépek. A Skylake család energiatakarékos U jelű processzoraiból választhatunk, konkrétan az I3-6100U-t, az I5-6200U-t és az I7-6500U-t. Az operációs rendszer lehet Windows 10 Pro 64 bites, Windows 7 Pro és FreeDOS is. A memória maximális mérete 16 GB. Az adattárolást is sokféleképpen lehet konfigurálni az 500 GB-os HDD-től egészen a 256GB-os SSD-ig. Kijelzőből választhatjuk az alap, 1366×768-as felbontásút, mely akár érintőkijelző is lehet, de a 440 és a 450 elérhető fullHD felbontással is illetve az AMD által szállított R7 M340-es, 1GB memóriával ellátott dedikált VGA-val. Vállalati gépekről lévén szó, nem meglepő az ujjlenyomat olvasó és a széleskörű biztonsági beállítási lehetőségek. A hálózati kapcsolatról gigabites LAN és AC-s wifi gondoskodik.
Külső
A három gép egymás ikertestvére is lehetne, hiszen külsejükben a méreten kívül nem sok különbséget fedezhetünk fel. Fedlapjuk a mostanság divatos gumiszerű bevonatot kapta, közepén egy HP logóval. A kijelző körül matt fekete műanyagot találunk, ugyanebből az anyagból készült a gépek alja is. A csuklótámasz és a billentyűzet kerete pedig szálcsiszolt fém. Örvendetes, hogy sikerült úgy megválasztani ezeket a felületeket, hogy egyáltalán nem gyűjtik az ujjlenyomatokat, korábban volt dolgunk olyan fémből készült gépekkel is, amik egyben beépített ujjlenyomat mágnest tartalmaztak, ezzel pont a fém felület egyik legnagyobb előnyét vesztették el és folyamatos tisztításra szorultak. Szerencsére itt nincs ilyen probléma, ha intenzív használat után mégis kisebb koszolódást veszünk észre a gépen, azt egyszerűen letörölhetjük.
Közelebbről megnézve látható, hogy a 430 és a 440 igazán ikertestvérek, minden csatlakozó ugyanott van, ugyanaz a billentyűzet is. A 450 már egy kicsit eltér, egyrészt a billentyűzete kiegészült egy numerikus résszel, másrészt a dvd meghajtó megjelenése kicsit átvariálta a csatlakozók helyzetét.
A gépek merevítései nagyon jók, az alsó rész teljesen merev, sem hajítani, sem a billentyűzetnél benyomni nem lehet normál esetben. A fedlap természetesen nem nyújt ekkora merevséget már csak vékonysága miatt sem, de megfelelően védi a kijelzőt. Érdekes módon itt van egy kis különbség, a 440-nél a fedlap közepét megnyomva kicsit nagyobb benyomódást érhetünk el, mint a 430 és a 450 esetén.
Csatlakozók
A Probookokon található csatlakozók a két oldalon lettek elhelyezve, hátul csak az akkut, elöl pedig a 450-esen a kártyaolvasót találjuk. A 430 és a 440 teljesen megegyezik a csatlakozók eloszlását tekintve, jobb oldalon találjuk a két USB3-as portot, egy HDMI-t, egy VGA csatlakozót, a gigabitel LAN aljzatot és a biztonsági zár csatlakozóját. Bal oldalon hátul a töltő és a töltésvisszajelző LED található, utána jön a hűtés kivezetése, egy USB2-2es töltőcsatlakozó (mellyel a gép kikapcsolt állapotában is tölthetünk például egy mobiltelefont) végül a kombinált fülhallgató-mikrofon csatlakozó, az SD kártyaolvasó és a HDD visszajelző led következik.
A 450 esetében kicsit más a kiosztás, hiszen a jobb oldalt nagyrészt elfoglalja a DVD író ajtaja, mellette a headset csatlakozó, két USB2 és a LAN csatlakozója fér el. Szintén bal oldalon található a töltőnyílás és a töltésvisszajelző LED, a hűtés kivezetése és ide került át a két USB3-as port a HDMI és a VGA csatlakozó társaságában. Az SD kártyaolvasó a HDD visszajelző LED-del együtt a gép elejére költözött.
Beviteli eszközök
Mindhárom gép teljes méretű billentyűzetet kapott, a 450-es pedig numerikus résszel is el van látva. A billentyűzet a kategórián belül kiemelkedően jó, a leütési visszajelzés már-már túlzásokba megy, a billentyűk útja megfelelően hosszú, nincs „érintőkijelzős” érzés. A hangjuk az átlagnál kicsit hangosabb, de még nem zavaró és erősíti a leütési visszajelzést. Megfelelő a billentyűzet alátámasztása is, a merev ház biztosítja, hogy ne a levegőben gépeljünk. Negatívumként talán csak az enyhén összenyomorított kurzormozgató gombokat tudnám megemlíteni, de ez évek óta HP-s védjegy, aki ilyen gépeket használ, hamar megszokja.
A touchpad szerencsére nem követi a mai divatot, klasszikus érintőfelületet és két különálló gombot kapunk, amik jól teszik a dolgukat, kattanásuk nem a leghalkabb, de határozott, az érintőfelület simasága is megfelelő, jól használható.
Hang, kommunikáció
A billentyűzet felső részére kerültek a hangszórók egy dizájnos rács mögé. Hangerejük meglepően jó, hangminőségük pedig megfelelő irodai feladatokra. Nagy hangerőn sem torzítanak, egyedül a mélyhangokat hiányolhatjuk, de nyilván ezek nem zenehallgatásra készült gépek.
A gépekben természetesen megtalálható minden, a mai kornak megfelelő hálózati eszköz, így az Inteltől érkező AC-s wifi modul, a Realtek gigabites LAN-ja és bluetooth-on keresztül is képesek kapcsolódni, egész pontosan a 4.0-ás szabványnak megfelelően.
Kijelző
Mindhárom gépbe 1366×768-as felbontású, belépő szintű TN panel került, sajnos annak minden hibájával együtt. Bár mindhárom panel különböző gyártóktól érkezett (430: AUO, 440: Chi Mei, 450: Samsung), közös bennük, hogy az ideális betekintési szög nagyon szűk tartomány, elsősorban függőlegesen képesek hamar torzulni a színek, ha elmozdítjuk a fejünket a megfelelő pozícióból. Nyilván a panelválasztásnak megvannak a gazdaságossági okai, de ez az a pont, ahol még lehetne fejleszteni a gépeket. Meg kell jegyezni, hogy a 440 és a 450 kérhető fullHD kijelzővel is, a korábbi tapasztalatok alapján ott némileg jobb betekintési szögekre számíthatunk.
HP Probook 430
HP Probook 440
HP Probook 450
Processzor
Az Intel® legújabb generációs Skylake processzorai dolgoznak a notebookokban. A 430 és a 450 az I3-6100U-val érkezett, a 440 a valamivel erősebb I5-6200U-val van szerelve. A processzorok erejéről talán annyit lehet elmondani, hogy arra elég, amire a gépeket szánták. A 15W-os TDP és az energiatakarékos kialakítás nyilván nem csinál belőlük csúcsokat döntögető erőműveket, de erre nincs is szükség egy ilyen gépnél. Excel táblákkal, Word dokumentumokkal pedig elboldogulnak kényelmesen.
A 430-ban és a 450-ben ketyegő I3-6100U a legkisebb I-s Skylake processzor, 2,3 GHz-es órajelét nem tudja turbo módban gyorsítani, viszont támogatja a Hyperthreading technológiát, így két magja négy szálon képes dolgozni.
Valamivel erősebb a 440-ben található I5-6200U, mely ugyan szintén 2,3 GHz-es, de már képes a Turbo Boostra, mellyel 2,8 GHz-re mehet fel az órajele. Természetesen ez a cpu is támogatja a többszálú végrehajtást, így szintén négy szálon képes egyszerre végrehajtani a feladatokat.
Grafikus kártya
Mindhárom gépben a processzorba integrált Intel® HD Graphics 520 videokártya található, illetve a 450-ben egy AMD Radeon R7 M340 is szolgáltatot teljesít. Az integrált vga ereje minden irodai feladathoz megfelelő és a filmeket is tökéletesen játssza le. Sőt, régebbi játékokkal is elboldogul, természetesen csak visszafogott beállítások mellett.
Az R7 M340 az AMD egyik legfrissebb, Tonga jelű chipjére épül, ebből következően támogatja a DirectX12-t és a Vulcan illetve Freesync technológiákat. Azonban fontos leszögezni, hogy ez egy belépő szintű kártya, ereje nagyjából az Nvidia 920M-nek felel meg, tehát nem sokkal erősebb az integrált megoldásnál. Ebből következik, hogy kicsit feleslegesnek érezhetjük a gépbe: egyrészt játszani ettől nem fogunk tudni, másrészt viszont kapunk egy plusz hőtermelő alkatrészt és az akkuidőben is jelentős visszaesést tapasztalhatunk, amennyiben a vga-t is munkára fogjuk.
Memória, háttértár, bővíthetőség
Nagyon fontos téma egy üzleti gépnél a bővíthetőség és a HP gépei ebből a szempontból is megállják a helyüket. A bővítőhelyeket könnyen eltávolítható ajtók mögött találjuk, a 430 és a 440 esetén egy csavart kell kicsavarnunk és már hozzá is férünk minden bővítőhelyhez, ahol egy 2280-as méretű M.2 SSD-t találtunk. A 450 esetén két kis ajtónk van, egyik mögött az SSD-t (2242-es méretű), másik mögött a HDD-t és a RAM-ot találjuk. Sajnos a hűtéshez egyik gépnél sem férünk hozzá az ablakokon keresztül, annak tisztításához le kell szerelni az egész alsó részt.
HP ProBook 430 / 440 / 450 G3
A gépekben két memória aljzat van, melyekbe egyenként 8 GB-os DDR3L modulokat tehetünk, így a RAM mennyisége egészen 16 GB-ig bővíthető. Alap kiépítésben mindhárom gépben egy darab 4 GB-os, 1600 MHz-es DDR3 modult találunk.
A háttértár a 430-ban egy 128 GB-os m.2-es SSD, mely mellé még van egy üres HDD helyünk. Sajnos HDD keretet nem kaptunk a géphez, így ha egy HDD-t szeretnénk az SSD mellé tenni, keretről is gondoskodnunk kell.
A másik két gépben 7200-as fordulatú, 500 GB-os HDD-ket találunk, de természetesen mindkettőben lehetőség van utólagos SSD bővítésre az m.2 porton keresztül.
Hőmérséklet, zaj, üzemidő
Valamennyi gép 4 cellás, 44Wh-s lítium-ion akkumulátort kapott. Ez azt jelenti, hogy a 430-on és a 440-en kicsivel több, mint 5 órán keresztül nézhetünk filmet, míg ez az érték a 450 esetében körülbelül 4,5 óra. Terhelés esetén 1-1,5 órát bírnak akkumulátorról a Probookok. A felületi hőmérsékletek még terhelés hatására is bőven a kényelmes határon belül maradnak.
Nagyon jól sikerült a gépek hűtése, nyilván ebben szerepet játszanak a kis fogyasztású, alacsony hőtermelésű alkatrészek is. A hűtőventilátor néha le is áll (ha BIOS-ban nem kapcsoljuk be, hogy állandóan menjen), de működés közben is kifejezetten halk marad, még akkor is, ha terheljük a processzort.
Értékelés
Remek irodai gépeket ismertünk meg a HP Probook 4-es sorozatában. A friss hardver, a robosztus ház, az ellenálló felületek és a kiváló billentyűzet mind-mind azt sugallják, hogy a gépek tökéletes választások egy irodába. A jó hűtés, a halk működés és az egyszerű bővíthetőség pedig csak hab a tortán. Gyenge pontként mindenképp meg kell említeni a kijelzőt, mely elsősorban betekintési szögeit nézve méltatlan a gépekhez és a felbontása sem túl acélos manapság. De akit ez zavar, az rendelheti akár fullhd felbontású kijelzővel is a gépeket, így ebből sem lesz probléma.
Ha a piaci viszonyokat nézzük, akkor a Probook 430 G3 közvetlen konkurense a Lenovo E31, mely hasonló áron fullhd IPS kiejlzőt ad, viszont még csak Broadwell processzorokkal elérhető és sajnos a garanciális ügyintézésekre még mindig sok a panasz. Ezeket a szempontokat is figyelembe kell venni egy irodai gép vásárlásakor, hiszen nem túl kellemes hetekig nélkülözni egy ilyen gépet a javításra várva.
14-es méretben már több konkurense is akad a Probook 440 G3-nak, hiszen kapható a Lenovo E450 fullhd és Dell Vostro 5480 (de nem IPS) kijelzővel hasonló áron, azonban itt még régebbi, 4. illetve 5. generációs hardvert kapunk. És meg kell említeni még a Dell Latitude 3-as sorozatot, mely 5. generációs hardverrel és a Probookhoz hasonló kiépítésben kapható, hasonló áron.
A 15,6-os Probook 450 G3 közvetlen versenytársa a Fujitsu A555 lehet, mely elérhető fullhd ips kijelzővel, de szintén csak 5. generációs cpu-kkal szerelik és csak 2 év a gyári garancia a HP 3 évéhez képest.
Azt lehet tehát mondani, hogy aki a legfrissebb, Skylake architektúrás gépet szeretne használni az irodában, annak jelenleg a tesztben szereplő 4-es sorozatú Probookok jelentik a legjobb választást, melyek most 3 + 2 év garanciával vásárolhatóak meg a Laptopszalon szaküzleteiben.
HP Probook 430 G3 galéria
HP Probook 440 G3 galéria
HP Probook 450 G3 galéria
Case

Így támogatja a FUJITSU az ENSZ fenntartható fejlődési céljait
Komoly fejtörést okoz mostanában a világ vezetőinek és vezető vállalatinak a fenntartható fejlődés kérdése. Ugyanis valamilyen módon...

A Motorola Moto G20 állítólag Unisoc processzorral és 4 GB RAM-mal érkezik
Azt a hírt rebesgetik, hogy a Motorolánál új telefon van érkezőben, ez pedig nem más, mint a Moto G20. Úgy tűnik a gyártó szokatlan...

Hackerek, vigyázat! – Anti-cheat érkezett a PS5-höz
A Denuvo bejelentette, hogy népszerű népszerű Denuvo Anti-Cheat programja már a PlayStation 5-ön fut. Számos nagy játékcím már...

AMD hivatalos közlemény: nem lesz kripo-bányászat elleni korlátozás az RX 6000 kártyákban
Habár az AMD Radeon RX 6000 szériája nem a legjobb választás kriptovaluta-bányászatra, a cég megerősítette, hogy nem fogják korlátozni...